2017. december 7., csütörtök

"A Világegyetemista" – Müller Péter Sziámi (1.)


Fotó: www.hvg.hu
Müller Péter Iván - Sziámi (1951 –) költő, énekes. Több évtizede a hazai alternatív zenei kultúra emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) azok is hallhattak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség: Az eredetileg magyar–francia szakos középiskolai tanár, rádiószerkesztő-riporter, film- és televízió-, cirkusz- és varietérendező az egyik megálmodója volt a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválnak, de kipróbálta magát a Magyar Állami Operaház stratégiai, valamint a Miskolci Nemzeti Színház művészeti igazgatójaként is. Belekóstolt a könyvkiadásba, és menedzselte a „Songwriters – ahol a dalok születnek” nevű egyedülálló rendezvényt/ művészklubot és segíti a Baltazár Színházban, az értelmi sérült fiatalok művészeti oktatását(1)


Sziámi elfoglaltságai mellett is folyamatosan ír, koncertezik, rendez. A művésszel kalocsai koncertjük előtt, még kora tavasszal beszélgettünk. Interjúnk első felében kérdezőtársaimmal, Remetei Vanesszával és Kopasz Erikkel a művészt "rock and rolljáról", az írásról és alkotásról kérdeztük.

A fotókat Baczúr László készítette, a szöveget Bolvári Mirella (11. A) gépelte. Mindkettőjük munkáját köszönjük!



„SZERETNI MÉG” 

T. T.:  Müller Péter Sziámival rendhagyóan indult a beszélgetés: a riportalany kezdte kérdezni Vanesszát és Eriket arról, hogy miket írnak … A rövid bemutatkozás során ugyanis kiderült, hogy diákjaink maguk is kísérleteznek az irodalommal (írásaikat lásd blogunkon).
M. P. SZ.: – Engem annyira nem lep meg, hogy fogalmatok sincs arról, ki vagyok vagy mit csinálok! Ez egyrészt korosztályos dolog! Bár mostanában nagyon sok középiskolás van a koncertjeink közönségében, főleg Pesten, azért ott, mert általában nem igazán „médiabarát” dalokat írunk. Azt meg, hogy mi „megy szét” pillanatok alatt a gimisek között, azt onnan tudom, hogy a hat gyerekem közül három ilyesmi korú ...

K. E.:  Nem fontos a zenekarnak, hogy népszerű dalai legyenek?
M. P. SZ.: – Soha sem arra törekedtünk, hogy „hű, de” slágeresek legyünk! Marha sok dalt írtam sok mindenkinek: Odettől Kis Tibin át Bérczesi Robiig vagy Koncz Zsuzsáig, melyek „orrba - szájba” mennek is a rádiókban ... Amikor magamnak írok, nem szoktam azon gondolkodni, hogy most ez mitől lenne népszerű – írok és eljátsszuk!

Müller Péter Sziámi AndFriends
www.recorder.blog.hu


T. T.:  Akár beszélgetésünk apropójának is tekinthetnénk a Fel! Dolgozás! Szeretni még – Országos középiskolai dalfeldolgozópályázatotokat, hiszen az egyik legutóbbi siker-dalotokra, a Szeretni mégre kiírt versenybe  a Dobos Nóri (11.A), Remetei Vanessza (12.C) és Fekete Marcell (9. C) összetételű énekes-gitáros triónkkal – mi is beneveztünk.
M. P. SZ.: – A dalszerző szaklap szerint tavasszal az első negyven legtöbbet játszott szám között szerepelt a Szeretni még. Tíz héten keresztül az összesített rádiós játszási listán a 14. és a 20. hely körül, a magyar zenék közül pedig a 3. volt úgy, hogy közben országos rádióban nem játszották.


T. T.:  Mi a szöveged sikerének titka? Elemezted?
M. P. SZ.: – Eredeti foglalkozásom magyartanár, és amikor egy verset elemzünk, és megkérdezi a diák, hogy miről szól, én csak azt mondom neki, hogy gondolkodjon el rajta, mert egy vers az magáról szólEbben a dalban a szeretet olyan kulcsszó, amit ezerszer lejárattak, elkoptattak ugyan, de ha találsz egy olyan környezetet, amely más dimenziót hoz be, akkor újra fel tud ragyogni a mágikus tartalma miatt. Nem csak az van, (mosolyog) hogy a hollywoodi filmek végén ki kell mondani! …

A magyar nyelvben a szeretet szó nagyon sokféleképpen fejezi ki azt, hogy „összegyűjteni”, „összetartani”. A Szeretni még refrénje nagyon erős és egyszerű, de közben vicces is akar lenni, azokról a pillanatokról szól, amikor nekem kiderült, hogy nagyon szeretek mindenkit. Voltak viszont olyan helyzetek is az életemben, amikor kiderült, hogy ez nem megy könnyen! Egy versszakba például belekerült a házmester nénink, akit nagyon szerettem, aranyos volt, de amikor megtudtam, hogy a férje vitette el Auschwitzba a ház lakóinak a felét …, akkor elkezdtem másként tekinteni rá! És belekerült – poén szinten – még az is, hogy néhány nő közeledését visszautasítottam (mosolyog)! Volt aztán egy olyan eset is, hogy egy 12 éves gyerek a 11 éveset késsel kényszerített a villamosmegállóban, hogy adja oda a mobilját, óráját …. Összeálltak a sztorik, ezekből vannak a versszakok, és, ehhez képest, a refrén pedig, ugye a szeretetről szól! Ez a dal nagyon erősen hatott, attól függetlenül, hogy egy teljesen egyszerű dallam van alatta. A szövegét minden koncerten mindenki énekli!

T. T.:   Hogyan nőtt ki ebből egy középiskolai pályázat?
M. P. SZ.: – Nem értettem, hogy mi történik a szülinapomon … (mosolyog)! Úgy hívtak meg Tatabányára, egy koncertre diákok, hogy mondták, tudják, születésnapom van, ezért eljátszották egy gitárral a Szeretni méget. Örültem és nagyon tetszett is! Megkérdeztem, hogy honnan ismerik a dalt, mondták, hogy éjjel-nappal ezt játssza a helyi rádió (két vagy három kis rádiónak köszönhető a slágerlistás eredményünk). Azután kaptam egy videót, amin gyerekek énekelik ugyanezt a dalt! Kiderült, hogy van, egy szülői-tanári kórus is, és tőlük is kaptunk egy ilyen videót. A Gyorskocsi utcában, ahova a női börtönbe a rabokhoz mentem be egy beszélgetésre, s a kórusuk ezzel várt … Innen jött az ötlet, hogy írjunk ki egy pályázatot! Körülbelül 900 visszajelzés van eddig (a pályázat április 30-án lezárult – A szerk.), hogy megcsinálják a dalt. Azután jött egy csomó támogató, akik értékes nyereményeket ajánlottak fel … Beindult tehát magától! 



"KITÉVE MAGUNKAT A HALÁLNAK"

K. E.:  Mikor és hogyan „találkoztatok” a rock and rollal? (2)
M. P. SZ.: – Fiatal koromban, a ’70-es években ez még nagyon nem jött! Az Operaházban nőttem fel, egy más világban ... A könnyűzene annyiban érintett meg, hogy a rádióban játszott számokat fütyörésztem, néztem a Ki Mit Tudot? (3) … Azután gimisként már nagyon szerettem az első Omegát, amiben Presser Gábor volt a zongorista: nagyon progresszív rockzenét játszottak, jó kis tánczenét! Minden szombaton ott voltam a koncertjeiken és csápoltam. Ismertem és hallgattam a Beatlest, a Stonest és a Bee Geest is. De azután tök más dolgokat csináltam: verset írtam, fordítottam és – elvégezve a Színművészetin a filmrendező szakot – filmeztem is.
Forrás: www.hvg.hu

30 éves koromban aztán úgy „keveredtem bele a rock and rollba”, hogy jött egy barátom, hogy a zenekarával két hét múlva koncerteznének az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet udvarán, a bevételből majd vennének egy tévét a betegeknek, de nincsenek szövegeik, és, hogy én megírnám-e azokat. Menyhárt Jenő (4) volt a zenekar frontembere, akivel beültünk egy konyhába, és megírtunk egy hétvége alatt 14 számot. Majd elkezdtek próbálni, amikor Jenő azt mondta, hogy nekem kell énekelnem a dalokat, mert ő nem tudja megtanulni a szövegeket ennyi idő alatt... Mondtam nekik, hogy nem tudok énekelni, mire azt válaszolták, a „rockzenében nem is kell” – nem fontos az énekhang! Élveztem ezt a feladatot, nagyon megtetszett!

T. T.:  Mi vonzott a dalszövegírásban, ill. a zenekarozásban?
M. P. SZ.: – Én költőként kezdtem, 3-4 éves koromban már verseket írtam … (Kiskamasz koromban anyukám egy barátnője – az Élet és Irodalom újságírója – iszonyú lelkes híve volt a verseimnek, és bemutatott Weöres Sándornak, aki aztán, a család barátjaként, a Bóbita-ciklus felét nekem írta. Később Kormos István, Vas István is olvasta a verseim …(mosolyog!)
De azonnal elkezdtem élvezni azt, amikor „bejött az életembe", hogy nem leírok egy verset (amit leadok egy szerkesztőségben, vagy felolvasok, megmutatok valakinek), hanem felmegyek a színpadra, és azt ott előadom! Azt gondoltam, hogy ez sokkal élőbb dolog! Amikor én a szövegeimet elmondom a közönség előtt – jól - rosszul, mindegy – azonnal kapom a visszajelzést! Nincs kamu, és, ha „sz . r vagy”, akkor az azonnal „vissza is ömlik rád”!


T. T.: – Hogy él(t)ed ezt meg/ érezted magad?
M. P. SZ.: – Ilyenkor „kiteszi magát a halálnak” az ember, tehát halálfélelemben – de élveztem (mosolyog)Különben, sohasem gondoltam, hogy én színpadra fogok menni ... Azt gondoltam, hogy az előadói szerep jó lesz nekem, az URH volt az első zenekarom, ahol felléptem. És azóta is benne maradtam a színpadi előadásban: a rock and roll éneklés az én műfajom  – mert ebben nincs senior kategória!

T. T.:  Milyen zenekarok következtek ezután?
M. P. SZ.: – Megcsináltuk az URH-t, amiből iszonyatos botrány lett, felborult az egész magyar könnyűzenei élet. Egyrészt elkezdtek (őrjöngve) járni az emberek a koncertjeinkre... Nekünk meg állandóan nevet kellett változtatni, titokban fellépni, mert jött a rendőrség utánunk … (A szocialista, pártállami rendszerben gyanúsnak számított minden tömeges rendezvény, ill. a kultúrpolitika cenzúrázott. A „3 T”-ről lásd itt!  A Szerk.). 1980-ban, a New Musical Express, a legmérvadóbb angliai zenei szaklap megírta, hogy mi vagyunk Kelet- Európában „a legjobb zenekar”. (Megjelent egy dupla oldalas cikk rólunk, a Balatonról meg a Vágtázó Halottkémekről.) E miatt azután aztán itthon elkezdtek irigyelni, utálni minket.

Összesen fél évig működött ez a zenekar, de óriási siker volt. Közben beleszerettem „egy csajba”, aki egy másik zenekarban, a Kontroll Csoportban énekelt, és mondtam a többieknek, hogy „bocsi”, de átmegyek hozzájuk. 1981-1984-között aztán ebből (a zenekarból) még nagyobb siker lett. „A lánynak” azután lett tőlem egy gyereke, amin a zenekar megsértődött, és fel is bomlottunk. Ezután csináltunk mi közösen egy zenekart, de a mi kapcsolatunk is megromlott és szétmentünk. Ezután lett a Sziámi, a legismertebb zenekarunk, ami 20 éven át működött (a szerzőtárs, Gasner János haláláig – A Szerk).

Fotó: www.zene.hu
Volt egy vicces sztori még a Kontroll Csoporttal …2009-ben felhívtak New Yorkból, hogy a berlini fal leomlásának emlékére menjünk el játszani, mert ők hallottak minket lemezen, és ők azt akarják, hogy játszunk ott. Ekkor már 25 éve nem működött a zenekar, de ennek ellenére nem mondtunk nemet, hanem körbekérdeztük egymást, hogy nincs-e kedvűnk megcsinálni, és mindenki belement és elvállaltuk. Kiderült, hogy mi vagyunk az évi nagy New York fesztiválnak a nyitókoncertje és a világ egyik legjobb klubjában játszottunk.  A New York Times címlapján voltunk óriási volt a sikerünk. Hazajöttünk és felhívott egy amerikai koncertszervező, hogy megszervez egy turnét: 15 koncert 14 nap alatt, busszal. Mondtam, hogy nekünk 21 gyerekünk van (mosolyog), mire ők, nem gond, beállítanak majd még egy buszt ..

T. T.: 21?! Nyilván, összesen …
M. P. SZ.: – Persze, … szóval, mindent felajánlottak azért, hogy kimenjünk, végül elmondtuk a pasinak, hogy ez a zenekar valójában már nem létezik (mosolyog)!



"EZ AZ ÉLŐ KÖLTÉSZET!"

K. E.: – Hogy keveredtél a slameléshez? Én az országos bajnokságokról ismerem a neved 
M. P. SZ.: – Ugyanaz volt a slammel is, mint a r’n’rollal! A szervezők meghívtak a Műcsarnokba, az első slam-eseményre. Már nálunk is voltak félig-meddig slemmerek, bár az akkor, ott inkább arról szólt, hogy levetítettek egy filmet arról, hogy működik ez Amerikában. Nekem ugyanaz tetszett meg benne, mint az éneklésben, hogy ez az élő költészet, jobb, mint papírra vetni, és annyiban hagyni. Én akkor már rocker voltam, s a színpadtól nem annyira féltem. Azután megalakult a slam poetry egyesület, és „a fejek” (mosolyog) nagy tisztelettel (mert én, ugye egy olyan „bácsi” volnék) megkerestek, hogy legyek alapító tag. Úgy érezték, segítség az ügynek, ha van ott egy ismertebb ember. Aztán az első bajnokságon mondták, hogy ugyan slammelhetnék, de jobb lenne, ha beülnék a zsűribe.” Beülni a zsűribe?!” – Azt, nem! Én ugyanis, a legelejétől, már 1980-tól írtam rapet, egy csomó dalomban vannak rap-betétek (a Kontroll és a Sziámi környékén) – mondott, ritmikus „cuccok”, ami nekem állatira tetszett! És úgy érzem, hogy van is a műfajhoz valami tehetségem, valahol a „rímhányó Romhányi” és a mostani slam között ...

www.slampoetry.hu
K. E.: – A 2013-as Országos Team Slam Bajnokságon III. helyezettek lettetek a RISICO FACTORY-val (Tonte Renáta, Bárány Bence, Müller Péter Sziámi, Vecsei Márk – A Szerk.) Hogy jött létre a produkciótok?
M. P. SZ.:  Épp Hollandiában voltam, amikor felhívtak a szervezők, hogy miért nem jelentkeztem … hogy mindjárt lejár a határidő és kellene indítani egy csapatot?! Mondtam, hogy nincs csapatom! Mire ők azt válaszolták, hogy van két gimnazista Mosonmagyaróváron,  Pécsett meg egy fodrászcsaj, akik, szerintünk, nagyon jók! A két 17 éves srác és a fodrászlány tényleg nagyon ügyesek voltak.


K. E.– Hogy sikerült a szöveget összhangba hozni ennyi idő alatt?
M. P. SZ.: – Elkezdtünk levelezni, hogy mi legyen benne, és Reni bedobta ezt az Elkárhozomot. Utána összejöttünk úgy, hogy másnap volt a buli és reggeltől délutánig kitaláltuk, összepróbáltuk. Az lett a szisztémája, hogy anekdotákat tök különböző stílusokban mondunk. Minden szöveg végén vagy az volt, hogy a mennybe jutunk vagy az, hogy elkárhozunk. Ez egy kollektív játék volt. Halálosan élveztem, nagyon jó volt!


"AMIKOR AZ ANGYAL SÚG"! 

T. T.:  Hogy írsz, mi az, ami elindít?
M. P. SZ.: – A nagymamám mondta még a papámnak – a papám is író (nevelőapja, Müller Péter, az ismert író. A Sziámi nevet fiatalkori regénye címe után, a tőle való megkülönböztetés végett vette fel egy közös munkájuk során. – a Szerk.) –, hogy csak akkor írjál, ha „az angyal súg”! Én is így gondolom, és így írok. (Vanesszához) Nálad, ez hogy van?
R. V.: – Amikor van inspiráció, jön egy nagy késztetés ... Ez egy belső állapot, amikor „magától jön”, és olyat tudok alkotni, amit én is értékelek! Amikor csak leülök, hogy most szeretnék írni, az nem sikerül!
M. P. SZ.: – Nálam is így van, teljesen kiszámíthatatlan! Nagyon sokáig jegyzetfüzet volt a zsebemben, mert nagyon könnyen felejtek. Egy időben az álmok felől jött az ihlet. Akkor mindig figyeltem ébredéskor, hogy ne veszítsem el az álmom. Teljes fordulatot hozott a mobiltelefon hangfelvevője, ami, ugye mindig nálam van! Épp mostanában néztem, 726 hangjegyzet van rajta! Van köztük egyszavas, -soros, vagy egy „hülye” szójáték, de fél dal, s volt már olyan is, hogy felírtam egy témát, hogy na, ebből majd regény kell írni …

R. V.:  Felhasználod később ezeket?
M. P. SZ.: – Jó esetben, igen! Van olyan, hogy az ebédnél felolvasom vagy elmondom, és a gyerekek nevetnek rajta egyet, de olyan is, hogy újraolvasva érzem, elkaptam valamit.

T. T.:  Tudatosan vagy spontán alkotsz?
M. P. SZ.: – A saját dalszövegeim írásánál – mert a másnak írtak, ill. a verseim az teljesen más műfaj – nem agyalok! Sosem fogalmazom azzal, hogy mért lesz „jó” vagy, hogy mikor „van készen”, hanem érzem, hogy én ezt akarom elmondani, s hogy megvan, s úgy, hogy holnap is érvényes legyen, (tehát picit felelősen is kell gondolkodnom). Van, hogy kész vagyok 20 perc alatt, de van úgy. hogy 5 év alatt jön ki egy dal.

T. T.:  Mik a dalszövegírás sajátosságai? 
M. P. SZ.: – Én zenekarban vagyok – bár én nem vagyok zenész –, tehát mindig a zeneszerzővel, általában a gitárossal, dolgoztam együtt. Megírok mondjuk négy sort, és megmutatom a zeneszerzőnek vagy a zenekarnak, hogy „elindítja-e” őket. Ha igen, akkor a dal belső arányaira kezdünk figyelni, vagyis akkor érdemes olyanokon elgondolkodni, hogy „a zenével hogy áll majd meg”. ... Ezek már szakmai dolgok, s hiába van, mint szövegírónak egy gondolatod, ami tovább menne, neked arra kell figyelned, hogy ebből dal legyenMindig pontos, vagy „közelítő” dallammal írok, „a tábortűzi változat” ott van a fejemben. A szöveg aztán változhat, ahogy éneklem, s megmutatom a családomnak, pár barátomnak is. Ezután a zenészek még sokat dolgoznak rajta, amit azért érdemes sokszor csekkolni, hogy megmaradjon a kollektív jó érzés, mikor majd a színpadon előadod ...
Érdekes, hogy körülbelül előre lehet tudni, hogy mi mit fog okozni. A szeretni még például amikor született, Bérczesi Robi barátom, a Hiperkarma frontembere, éppen nagyon rosszul volt,, eléggé kiütötte magát. Egy éven át kórházról kórházra járt. Amikor jobban lett, hazament Komlóra, az édesanyjához, lábadozott. A kaposvári koncertünk után meglátogattam, és láttam, nincs jó kedvében ... A fejemben akkor volt egy dal-ötlet, s kérdeztem, hogy megcsináljuk-e. „Figyelj, nekem fél éve nem volt gitár a kezemben!”– válaszolta, mire én, hogy „Van gitárod?” Mondta, hogy van, s eléggé hitetlenkedve, de játszani kezdett. „Ez a dal tök jó!” – nyugtázta aztán, és „körüljárta akkordokkal” is. Aztán, amikor újra indult a Hiperkarma, a Petőfi Csarnokban tartott koncertjükön együtt énekeltük ...

T. T.:  Hogy van, amikor másnak írsz?
M. P. SZ.: – Az teljesen más a történet! Megkeresnek, mert, mondjuk így, az az egyik szakmám, hogy dalszöveget is írok – a legkülönbözőbb műfajokban is. Rengeteg mindent fordítottam, írtam komplett musicaleket is, de mindig tudtam, hogy ki fogja a dalt elénekelni. A zeneszerzőtől nem kottát kérek, hanem hangzó anyagot, dudorássza fel nekem a dalt az énekes, azért, hogy halljam az ő hangját, meg azt a szándékot, milyen lelkiállapotban adná elő. Akkor egy iszonyú izgalmas játék kezdődik: addig hallgatom, amíg „meg nem jelenik” bennem a szöveg.
Volt egy nagyon vicces dolog Rátóti Zoltán színész barátommal, aki nagyon jó zeneszerző, s már a harmadik lemezünket írjuk együtt. Tőle kaptam egy számot, ami kicsit ilyen countrys, mint Niel Young – akiért én nem igazán vagyok oda. Ő „kamu” angollal – „If You amber…” – énekelte. Hallgattam, hallgattam, mire arra ébredtem reggel, hogy megvan a szöveg, ami úgy kezdődött, hogy „Ifjú ember, hallgass rám!”. Megpróbáltam „rátenni”: jól működik, egy alkoholista öreg színészről szóló karakterdal lett belőle …

Illusztráció. A kép forrása: www. integrait.com
K. E.: – Említetted az előbb… Miben más műfaj ehhez képest a vers?
M. P. SZ.: – Egy versnél a dalszerűség nem kötelező. Nagyon sok verset írok, amiből tudom, hogy nem lesz dal, mégis dalszerű … Amikor verset írok, bár ösztönösen, de tudom, hogy „a szövegnek mit kell bejárnia” ahhoz, hogy vers legyen. Pilinszky János mondta, hogy vagy az a vers, ami az énnek a legközepéből eljut a kozmikusig, vagy, ami visszafelé működik. A versnek muszáj átfognia ezt – mindegy, hogy különben miről szól! Ha viszont ez nem történik meg, és nem érzed, hogy egy titokhoz, egy, saját magad elől is rejtett, belső titkodhoz férsz hozzá, amit valahogy összekötsz az ős okkal vagy a teremtéssel, akkor az nem lesz vers! Bár lehet, sok rím lesz benne, de nem lesz vers! Ez igaz, s ennél konkrétabban én sem gondolkodom írás közben, hogy az miről szóljon, mire lesz jó, milyen hosszú legyen, stb.
Kisebb vagy nagyobb meló ez, de inkább szórakozás! Munka …, mint a postásnál – megkapod és dekódolnod kell: üzenetek ír le az ember! ... Kisgyermek koromban kezdtem verseket írni, amikor az ember még tudja az „ősmintákat”: ugrándozol meg dudorászol! Ha így maradsz öreg korodban is, az jó érzés, nagyon jó játék!

T. T.:   A slam hallás kérdése, egyfajta nyelv - zenei tehetség kell hozzá?
M. P. SZ.: – Igen! Bár ez korlát is, mert túl sokszor jön egy szójáték, amibe beleszeretek a gondolat ellenében…

K. E:  Engem is ugyanígy félrevisznek az ötletek! … Adj tanácsot, te hogy állítod le magadban a „zenei bogarat”?
M. P. SZ.: – A vers: zene! Persze, ugyanúgy színház is, de ha becsukom a szemem, és úgy nem él egy színház, akkor halott az egész! A színház ne szép legyen, hanem a hang legyen a helyén! Hamvas Béla szerint a világi összbenyomás sokkal inkább akusztikus, mint vizuális természetű. Ez így van, ha benned zene van, akkor rendelj alá neki mindent, de utána találj egyensúlyt, hogy ne vigyen el a sokféle baromság. (Én már magamban röhögök, hogy ezt nem kéne leírni, de aztán mégis leírom, mert sajnálom.) Helyén kell kezelni, ez egy eszköz, egy más tevékenység, mint amikor megszületik valami!

K. E. Mostanában nekem nem megy az írás … Leülök, de nem igazán akaródzik, és a végeredmény sem tetszik! Ismerős helyzet ez neked?
M. P. SZ.: – Ha valaki az írással tölti az egész életét, akkor óhatatlanul jönnek hullámvölgyek, hogy alkotói válságban van, nem tud írni! Nálam annak, hogy alkossak soha nem volt „tétje”, mert én azokat a dolgokat, amiket csinálok – vagy inkább úgy gondolom, hogy történnek velem –, megpróbáltam mindig egyensúlyban, arányban tartani. Kívülről nézve az írás ugyan „meló”, „teljesítmény” vagy „eredmény” – nekem mégis  kikapcsolódás, pihenés, szórakozás, játék inkább ... Nagyon játékosan élem az életemet, úgy, hogy tudom, hogy mi az, ami tragikus, de annyira nem komoly!


T. T. "Tragikus, de annyira nem komoly"?! ... Hol van, mi a határ?
M. P. SZ.: – Nem arról szól az élet, "hogy én egy szabad ember vagyok, azt csinálom, ami eljut hozzám". Abban a pillanatban, amikor gyereked lesz, és ezt komolyan veszed, akkor már teljesen másról fog szólni az életed. Aki nem tud ott, azon a ponton úgy váltani, hogy megértse, mit jelent a felelősség, az elrontotta az életét. Odáig azt csinálsz, amit akarsz – nyilván ne legyél gonosz, ne bántsál másokat! 

A mi társadalmunk az abból a szempontból hiánybeteg! Egy normális, szerves társadalomban az ember a beavatások során jut el a felnőtt korig. Ezek nem formális rituálék, hanem valódi próbatételek. Egy beavatás azt jelenti, hogy te egy új felelősséget tudsz magadra venni. Ez a „felelősség” onnan jön a magyarban, hogy „tudsz felelni” egy olyan kérdésre, amire egészen addig nem voltál képes. Az életünkben pedig állandóan új felelősséget veszünk magunkra – ha ezt tudod, akkor lehet, hogy nem leszel "defektes" ebben ...

K. E.– A kreativitással mindez hogy függ össze?
M. P. SZ.: – Ugyanez érvényes az alkotásra is, egyszer csak a megugrott szint szakmai tudássá válik, de vigyázni kell, hogy ne rutinná váljon az, amivel már megküzdöttél, és azzal már nem kell többet megküzdened. Én például megismertem a verstant, végigírtam az összes ismert versformát, nehogy belefussak valamibe, amit nem tudok … Tehát amivel foglalkozol, annak a történetét is ismerned kell! ... Nem véletlen, hogy a Sziget Fesztiválnak először az volt a neve, hogy Diáksziget – még én találtam ki, s öt évig úgy hívták. Kimondtuk azt, hogy ezt nem iskolásoknak csináljuk, hanem a „Világegyetemisták találkozója”, tehát azoké az embereké, akik úgy élik az életüket, hogy folyamatosan tanulnak. Az életük: a tanulás – ezt nem kell/ lehet megúszni, ez iszonyúan fontos!

Jegyzetek: 
(1) További életrajzi információk: www. wikipedia.hu 
(2) "A Sziámi ma is egy independent alternatív zenekar, amelynek egyre karcosabb a zenéje, ami mindig megújul, így mára ugyanakkor egyre letisztultabb és finomabb is. Semmivel össze nem keverhető zenei – és szövegvilág, határtalan népzene." További zenei információk: www.rockbook.hu
(3) A Ki mit tud? a Magyar Televízió kulturális tehetségkutató műsora volt, amely 1962 és 1996 között. A versenyzők különböző kategóriákban versengtek egymással, mint például ének, zene, vers, próza, tánc, később animáció, videoklip, humor, paródia, extrém, egyéb.
(4) Menyhárt Jenő (1959 –) magyar underground zeneszerző, dalszövegíró, gitáros és énekes. Alapító tagja volt az URH-nak és az Európa Kiadónak. Utóbbi zenekarával, többszöri tagcserével, az 1980-as évektől játszanak kisebb megszakításokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése