2017. november 14., kedd

Ismét projektnapok életvitelből

Az idei tanévben, a tavalyihoz hasonlóan,  projektnapok keretében tanulták tizenkettedikeseink az életvitel tantárgyat. Az első félévben két fő téma köré szerveződtek az előadások, bemutatók: a pályaválasztás mellett a környezetvédelem és a közlekedés került terítékre. 
Gubányi Barbara (12. A) élménybeszámolója a két nap eseményeiről. Fotók: Magony Martin.



November 9-én, az első napon először a bíróságon töltöttünk el két tanórát, ahol Dr. Pirisiné Dr. Szamosvölgyi Dóra polgári bíró ismertette velünk, hogyan épül fel egy munkaszerződés, valamint mire kell figyelnünk a munkavállalás során. Ezt egy per-szimuláció követte, ahol a fel- és alperes, illetve a tanúk szerepébe is mi magunk bújhattunk. Nekem ez a program tetszett a két nap során legjobban, mert nagyon hasznosnak találtam, és a bírónő előadásmódjából érződött, hogy jól érti a mi korosztályunk nyelvét, mondandóját világosan fogalmazta meg és humorral fűszerezte. 

A gimnáziumba visszaérve a diáktársaink tartottak előadást (osztályonként) az életpálya-tervezésről , ill. annak lehetőségeiről, az élethosszig tartó tanulásról és a diákmunkáról, rendszerezve és kiegészítve meglévő tudásunkat. 
A következőkben Dr. Lázár Terézia doktornővel (pszichológus, gyermekorvos, pszichoterapeuta, volt iskolaorvosunk – A Szerk.) beszélgettünk az önismeretről és a stresszkezelésről. A doktornő – dicséretére váljon – betegen is elvállalta, hogy eljön hozzánk, ugyanis fontosnak tartja az "életre nevelést". 
A csütörtöki napot Klement Orsolya pályaválasztási tanácsadóval zártuk, aki elmondta nekünk, milyen alternatíváink lehetnek, ha nem vesznek fel bennünket felsőoktatási intézménybe. Jó tanácsokkal segített bennünket az álláskeresés útvesztőiben is.

A pénteki napon először osztálytársaink tartottak prezentációkat környezetvédelemről, környezettudatosságról és az alternatív közlekedési módszerekről. Ezután, a nap hátralevő részére, az egész évfolyam levonult a díszterembe. Tóth Zoltán rendőralezredes a közlekedéskultúráról beszélt nekünk, kitérve városunk sajátosságaira, ismertetve velünk azokat a szabályokat, melyekre a kerékpáros és az autós közlekedés során egyaránt oda kell figyelnünk. Mindezeket megrázó képekkel hitelesítette, melyeket egy-egy baleset után készítettek. 
Az eseménysor további részében hat volt gimnazistánk látogatott meg bennünket, hogy beszámoljanak arról, "mire vitték" az érettségi után, és, jó példákat állítsanak elénk. Bakacs János egy, a rendszergazdákat képző és vizsgáztató cégéhez vezető útjáról, Pálfi Anett a konduktori hivatás megható szépségeiről, Újvári Zoltán a Magyar Pénzverő Zrt. üzemvezető pozíciójáig vezető útjáról beszélt. Sebestyén Márk a katonai kiképzésről és pályáról, Gábor János pedig  a modern kommunikáció- és médiatudományról tájékoztatott. 
Mindannyian érdekes előadásokkal tettek eleget a felkérésünknek, s igyekeztek bennünket a legjobb tanácsokkal ellátni a továbbtanulást, pályaválasztást illetően. Képeinken: Pálfi Anett, Gábor János.




 A két napot összességében jónak és hasznosnak ítéltük. A pojektnapok forma is izgalmasabb volt, sem mintha a hetente egy – esetleg száraz és unalmas – tanóra keretében tettünk volna szert erre az ismeretanyagra. Szinte észre sem vettük, hogy tanultunk. 
Szerintem, az előadók mind segítettek abban nekünk, a végzősöknek, hogy a megfelelő ismeretekkel felvértezve, bátrabban vágjunk neki a még "homályos" jövőnknek.

Valamennyi előadónk és közreműködőnknek köszönjük az önzetlen munkáját!

A tanulói előadások témái:

1. Tipikus életpályák, életpályaminták, összevetésük a saját életpálya-tervekkel
2. Az egész életen át tartó tanulás (LLL)
3. A diákmunka
4. A klímaváltozás
5. Környezetvédelem, környezettudatosság, fenntarthatóság

6. A közlekedésből eredő levegőszennyezés, szmog, savas eső, ózonlyuk 7. Alacsony fogyasztású, 
alternatív energiaforrású közlekedési eszközök
Fotóinkon: Király Mercédesz 12.A, Madarász Maja 12.B, Iván Gerda 12.C



Életvitel, 2017. november 9-10. (részletes program): 
Személyes adottságok, önismeret. Dr. Lázár Terézia, pszichológus
A munkaviszony keletkezése, megszűnése, a tanulói, hallgatói munkaviszony, perszimuláció. Dr. Pirisiné Dr. Szamosvölgyi Dóra bíró, Kalocsai Járásbíróság
Álláskeresés, munkanélküliség. Klement Orsolya pályaválasztási tanácsadó
A közlekedéskultúra.Tóth Zoltán r.alezredes, Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály
Pályaválasztás és karrier (vendégek): Bakacs János, FORS-ITIS Rendszergazda képzés, ügyvezető igazgató. Pálfi Anett, Budai Gyermekkórház, konduktor. Újvári Zoltán Magyar Pénzverő Zrt. , üzemvezető. Sebestyén Márk Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Rendészet), Gábor János (műsorvezető, Korona Rádió)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése