2017. szeptember 30., szombat

"Ha táncolsz, élsz - ha élsz, táncolsz!" - Gimiseinkkel "hiphoppolunk"

A hip-hop nem egy táncstílus, hanem egy életvitel, egy szubkultúra, ami magában foglal megannyi dolgot, például a zenét, az öltözködést, a szlenget (MC-zés, graffiti, rap, electric boogie, break, waacking, swag, new style stb.) (1)  –  más szerint pedig az "az új stílus, a megújulás" (2).
Magyarországon ugyanakkor nem létezik "a hip-hop", csak "hiphoppolás", vagyis elsősorban a táncmód és más esetleges tartozékai (3). 
Gimnáziumunkból többen is táncolják ezt a stílust Kalocsán, a Novák Gábor vezetésével működő T-dance HIP HOP School -ban (4). Beszélgetésünkben Eleki Grétával (10. A), Török Rebekával és Varajti Ádámmal (12. C) járjuk körbe a témát. 


- Hogyan találkoztál a hip-hoppal?
G
réta: - Kiskorom óta tudom, hogy én táncos - vagyok (mosolyog)! Nagyon sok filmet, videót néztem, amiben megjelent a hip-hop. Az első (és azóta is az egyik kedvenc ) filmem a Step up volt. Nagyon megfogott, amit abban a filmben képviseltek a táncosok. Onnantól kezdve én minden nap lestem a videókat a Youtube-on, és próbáltam leutánozni, amit csinálnak. 
Ádám: - Ez a világ legepikusabb, hosszú, regényekbe illő története lesz ... (mosolyog) A postaládánkban találtam egy szórólapot, és barátokkal együtt úgy döntöttünk, „Végül is miért ne?!” Ennyi! (nevet)  Kicsit komolyabban: mindig is, gyerekkoromtól "éreztem a bugit a lábamban". Volt ritmusérzékem  és valami csoda folytán a kis Ádámka nem tudta, hogy léteznek hangszerek is –, ezért táncolni kezdtem! Ez 2010 szeptemberében történt (11 éves koromban). A társas-, ill. néptánc sosem fogott meg, így maradt a hip-hop. Modern zenék, haverok, csinos lányok – ennél több nem kellett (mosolyog)! Élveztem, maradtam, és azóta is aktívan táncolok.

- Milyen táncos háttérből jössz?
G
réta: -  Óvodában népi táncoltam, viszont hamar rájöttem, hogy az nem nekem való. Persze, nem adtam fel, egészen harmadikig jártam az órákra, míg végül végleg abbahagytam. Ezután ötödikben kezdtem el a hiphop-ot Novák Gábornál. 
Itt olyan barátokra leltem, akiket valószínűleg sosem felejtek el. Egy olyan közösség és baráti kötelék alakult ki közöttünk, amilyet én még azelőtt sosem tapasztaltam. Imádom velük a közös munkát! A hat év alatt sokat jártunk versenyezni, fellépni, táborozni és gálázni. Együtt sajátítottunk el a különböző stílusokat, együtt fejlődtünk. Létrejött egy család, akik együtt mentek a csúcs felé ... Sajnos, idén felbomlottunk. Az iskola, a délutáni programok nem engedték összehozni a próbákat. Mai napig szomorkodom emiatt, bár az emlékek s az emberek örökre szívemben maradnak!
Rebeka: - Amióta az eszemet tudom, táncolok. Ovis koromban kezdődött az egész a néptánccal, ami kb. 2-3 évig tartott. Ezután társas táncolni kezdtem. Körülbelül 10 éve ismertem meg a hip-hopot, amit akkor még „modern táncnak” hívtak, és kicsit különbözött a mai hip-hoptól. Ezt jó pár évig a társas tánccal párhuzamosan csináltam, majd a versenyek miatt választanom kellett, így maradtam a hip-hopnál.
Ádám: - Nem táncoltam máshol, a hip-hoppal kezdtem el ismerkedni ezzel a „művészettel”.


- Mi kell ahhoz, hogy valaki hip-hopot táncoljon: születni egy bizonyos tehetséggel, vagy abszolút tanulható?
Rebeka: - Persze, vannak olyan emberek, akiknek a "vérükben van a tánc." Mint minden sportágban, a táncban is vannak tehetséges és kevésbé tehetséges emberek, de én úgy gondolom, szorgalommal, kitartással és alázattal bármire képes az ember!

Eleki Gréta

-Milyen érzés, amikor táncolsz?
Gréta: -  Amikor táncolok önmagam vagyok. Tánc közben tudom a legjobban kifejezni magam. Eközben érzem azt, hogy vagyok valaki. Nagyon át tudom adni az embereknek, hogy mi is játszódik le bennem. Nem telik el úgy nap, hogy ne táncolnék. Ha meghallom a zenét, a lábam járni kezd,felveszi az ütemet és a hátamon végigfut a hideg. Amikor táncolok nem arra törekszem, hogy megérkezzek egy bizonyos pontra,hanem hogy minden egyes lépést élvezzek amíg oda nem érek. Ha táncolni láttok,akkor a szívem szavait halljátok.
Rebeka: - Erre a kérdésre egy számomra kedvenc idézettel tudnék legjobban válaszolni: "Ha táncolsz, élsz, ha élsz, táncolsz!" Amikor táncolok, igazán önmagam tudok lenni, és ez a legfontosabb!


- Kikkel táncolsz egy csapatban? Milyen együtt dolgozni? Milyen emlékezetes koreográfiáitok, fellépéseitek, eredményeitek vannak?
Ádám: - Idén új csapatba kerültem, de az emlékek, és érzelmek miatt a régi csapatomról, pontosabban „a kis családomról” írnék.
A kezdetektől együtt voltunk. Azóta többen távoztak, de egy-két ember csatlakozott is. Egy nagyon jó kis csapat voltunk, tele "jó fejebbnél jó fejebb" emberekkel. Children of Chaos néven futottunk (röviden Káosz, Chaos, COF). 
A tánctanárunk, aki (előtte fashion dance tanárként tevékenykedett, talán első komolyabb, hip-hop versenycsapata voltunk. Első országos versenyünkön második helyezést értünk el, és szinte nem volt olyan év amikor nem álltunk fel a dobogó valamelyik fokára. A versenyek mellett rengetegszer felléptünk, mint csapat, duo, vagy formáció, illetve kisebb "külön" produkciókkal is. A félév és évzáró gáláink, valamint a „pulcsis koreónk” versenyidénye (amelyben több országos hírű csapatot magunk mögé utasítottunk), maradtak  számomra a legemlékezetesebbek.

Varajti Ádám
Ezek mellet azonban kétség kívül maga a csapat és az együtt eltöltött pillanatok emlékei lesznek mindig is a dominánsak. Egy fantasztikus csapat volt, amely sajnos idén, a tanulás és egyéb okok miatt felbomlott! Szuper időt töltöttem együtt ezekkel az emberekkel, akiket lehet, a tánc nélkül, meg sem ismertem volna! Egy kis család voltunk, akiket a tánc és egymás szeretete tartott és tart össze. A táncnak köszönhetem, hogy egy ilyen csapat részese lehettem, és szerintem ezzel minden táncos egyet tud érteni. (De azért a mi csapatunk a legjobb!) (Nevet.)

Rebeka: Én is a "Children of Chaos"/ "Káoszban" táncoltam (Ádámékkal). Valóban egy nagyon összetartó csapat, a táncon kívül rengeteg más dolgot is csinál(t)unk közösen. Barátságok köttettek, számíthatunk egymásra – én is az gondolom, hogy egy család lettünk! Rengeteg közös emlékünk van, nagyon sok mindent megéltünk együtt: a fellépéseken, versenyeken túl, szülinapi/ karácsonyi közös pizzázások, továbbképzések stb. (Mosolyog.) S ahogy Ádám is mondta, sok szép eredményt sikerült elérnünk a csapattal, ami nagy boldogságot hozott.


Török Rebeka
- Mit vártok hosszú távon a tánctól? Akarjátok-e gimi után, folytatni?
Ádám
- Nagyon szeretném folytatni, ameddig csak tehetem! Sajnos, a felnőtt korosztályban vagy rettentő profi az ember, vagy tanár, így nem túl jók a kilátások, de igyekszem megtenni a tőlem telhetőt a folytatás érdekében.

- A hip-hop Amerikában nemcsak egy táncstílus, hanem egy életvitel, egy szubkultúra ... Te is így fogod fel vagy "csak" táncként?
Á
dám: - Ha valaki nem ismerne, én egy kifejezetten rockosabb beállítottságú személy vagyok. Ebből kifolyólag az öltözködési stílusom egyáltalán nem tükrözi a hip-hop egyik stílusát sem. Az én véleményem szerint azonban ezeknek a stílusoknak nem kell az öltözködésünkben vagy a személyiségünkben megjelenniük, sokkal inkább a táncban, annak mozdulataiban! Az, hogy ki hogyan fejezi ki ezt a stílust, a maga joga! Rengetegen, teljes szívükből ennek a stílusnak élnek, én csupán a táncomban fejezem (azt) ki. Nem mondhatom ugyanakkor, hogy "csak tánc" lenne, mert annál jóval több, része az életemnek, (de a stílusnak vannak olyan részei, amikkel nem tudok azonosulni).

- Mennyire hiteles, szerinted, a hip-hop kultúra ma Magyarországon? Értik/ nem értik, vagy félreértik itthon, Kalocsán?
Ádám:
 - Sajnos, szerintem Magyarországon, a kisvárosokban soha nem fogják megérteni ezt a stílust. Sok évtizedes hagyománya van ugyan, de ennek nyomai csakis a nagyvárosokban érzékelhetők. Ha itt Kalocsán valakinek mesélek arról, hogy mit is csinálok, legtöbbször értetlen pillantásokat vet rám (és akkor még csak a táncról beszéltem)! A kisvárosoknak a környezete, hagyományai nem nyitnak utat a hip-hopnak, amibe sajnos, bele kell törődni! Mindig rettentően szomorú leszek, amikor véget ér egy-egy nyári tánctábor! Itt a T-dance tánciskola apraja-nagyja összegyűlik, sokan közülük Pécsről (az országos tánciskola központja – A Szerk.) érkeznek. Egyszerűen elképesztő, hogy az ottaniak   miként viszonyulnak ehhez a stílushoz, és ott érzi igazán az ember, hogy mi is a hip-hop, és mi is ez a tánc ...


- A diáktársaitok, szüleitekd előtt van respektje annak, amit ti csináltok? „Menő dolog” ez? Szoktál-e így, koreografáltan táncolni nyilvános szórakozóhelyen is? 
Ádám:
- A szüleim örülnek, hogy "van valami, amivel kikapcsolódok", de ők se értik igazán, mi is ez az egész! A barátaimról nem is beszélve  megint csak azt tudom mondani, hogy Kalocsa egy kisváros ... A pécsiek között viszont elképesztő, hogy mennyire tisztelik azt, aki valamit jól táncol, és mennyire jó szívvel, a hibáit teljesen figyelmen kívül hagyva, közelednek az emberhez.
– Nyilvános helyen?! A sok táncórának köszönhetően, ha olyan zenét hallok, amire van koreográfiánk, akaratom ellenére is azt táncolom. (Mosolyog.) Egyébként marad a freestyle (ang.: 'szabadstílus' – A Szerk.), amit úgysem árt gyakorolni!
Rebeka: - Természetesen elismerik, amit csinálunk! A szüleink mindig büszkék ránk, de iskolatársaink, barátaink is szívesen járnak el a fellépéseinkre. Mindig kedves, biztató szavakkal jönnek hozzánk.

- Mit javasolsz azoknak, akik el szeretnék kezdeni ezt a táncot?
Gréta: - Azt, hogy bátran tegyék meg! Nincs annál jobb dolog, mint hogy egy közösség részesei és táncosai legyünk!
Rebeka: - Azt, hogy ne is gondolkozzanak tovább, vágjanak bele! Jöjjenek el, próbálják ki! Hajrá, mindenki! (Nevet.)


Jegyzetek:
(1) A hip-hop jelenségéről részletesebben: itt.
(2) Vö. Alexa Christian: "Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"
(3) Uo. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése