2017. szeptember 29., péntek

Szatmáry Hedwig: Sárga esőkabát (1)

Andre Dluhos: Eső. www.amazon.com (2)
Borongós októberi idő köszöntött a városlakókra. A felhős égbolt, a szemerkélő eső és az őszi szél miatt ez a reggel még szürkébbre festette a hatalmas toronyházakkal szegélyezett utcákat, amiken megannyi ember halad el naponta.
A fakó pirkadat rányomta bélyegét a tömeg hangulatára. A sok, munkába siető sötét öltönyös-kosztümös irodista fekete esernyőkkel és aktatáskákkal, az időjáráshoz híven színtelenbe öltözött diákok, az újságosnál sorban álló idős emberek még élettelenebbnek látták az őket buraként körbeölelő épületeket, a mellettük elhaladó autókat - még a közöttük élőket is. A szokásos reggeli élénk ricsajt ideges morgás váltotta fel, az innen-onnan hallatszódó vidám csevely helyébe halk panaszkodás lépett. 
A monoton, gyászos hangulatot egy sokak számára talán furcsa hang törte meg – gyermekkacaj. Többen felkapták fejüket, szakították el fátyolos tekintetüket a vizes aszfaltról, a telefonjuk tompán világító képernyőjétől vagy a kezükben tartott papír kávés pohártól, hogy megnézzék, honnan jön. Az egyre csak aláhulló esőcseppek között is vidáman ugrándozó négyéves-forma kislány szájából származott a nevetés. Rikító sárga esőkabátjában és gumicsizmáiban felszabadultan futkározott körbe-körbe, egyik pocsolyából a másikba ugrándozott, közben egy pillanatra se csendesült el. Az egyik nagy ugrás után a szemébe csúszott a kapucnija. Épp azt próbálta visszatolni a feje tetejére, amikor is megbotlott valamiben, és egész egyszerűen lehuppant a földre. Páran aggódva léptek oda hozzá, de ő csak rájuk emelte hatalmas, csillogó kék szemeit, és egy angyali mosolyt villantva felpattant a földről. 
Ekkor ért mellé az édesanyja, aki a közeli zöldségesből nézte végig a kicsi hancúrozását. Megfogta a csöppnyi kezét, hiszen még nekik is sok dolguk lenne.
A sok, gondolataiból kizökkentett ember meleg mosollyal az arcán követte tekintetével a sárga esőkabátot, amíg azt el nem nyelte a tömeg. Hirtelen nem is tűnt olyan szürkének ez a reggel, mint amilyennek indult. Lassan visszatért az emberek tekintetébe az élet, újra lehetett beszélgetéseket, pletykákat hallani az utcán, néha fel-felcsendült egy-egy nevetés és zenefoszlány is. A felhők szakadozni kezdtek, így a nap lágy, melengető sugarai is elérték az embereket. Újra csillogtak a földszinti butikok kirakatai, s a sokféle autót látva az ember azt se tudta, hova kapja a fejét, emeleti ablakokban ott illatoztak a cserepes virágok, a pocsolyák egytől egyig felszáradtak. 
Alig pár óra alatt színeibe öltözött a város.


Jegyzetek
(1) Szatmáry Hedwig 11. évfolyamos diákunk (álneve).
(2) A kép forrása: "Raining" - Masterful Expressionist Palette Knife Painting of the City in the Rain with Umbrellas By Andre Dluhos. null

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése