2017. szeptember 10., vasárnap

Stefán Jánosné (Gabi néni): "Problémát nem ismerek, csak megoldandó feladatot!"


Energikus, céltudatos, a korát meghazudtolva fiatalos hölgy ... Ő Stefán Jánosné, akit a legtöbben Gabi néniként ismernek. A szórakozni vágyók rendszeresen találkozhatnak vele a hétvégi bulikban, hiszen ő vezeti a hartai és a soltvadkerti diszkót is.
Gabi néni beszélgetésünk színhelyéül egykori iskoláját, az Istvánt választotta, ahol bár három évig volt diák, az érettségijét még sem tehette le ... Szóba kerültek, persze sikeres vállalkozásai, az általa működtetett szórakozóhelyek is:  "A vendégeim tökéletes kiszolgálást várnak el tőlem, ezért nem is adom alább!" – vallja, és valóban, évtizedek óta mindent megtesz azért, hogy, akik nála szórakoznak, jól érezzék magukat. Szakmája etalonja, akinek közvetlenségét, őszinteségét generációk ismerik és értékelik". Korsós Nóra és Gillich Panna interjúja.

- Beszélgetésünkre nyáron kerül sor. Nem hiányzik ilyenkor a munkája, a diszkók rendezése?
- Nem! Korábban, a nyári zárva tartás alatt, a szelidi tónál dolgoztunk, panziót és éttermi vendéglátást csináltunk. Szép időszak volt, sok élménnyel – de nagyon kemény is! Első unokám születésétől –aminek már 13 éve – nyáron nem dolgozunk.

- Hogyan indult vendéglátói pályája?
- Gyermekeim szülése után a helyi tsz-ben kezdtem dolgozni, egy irodában. Teljes odaadással végeztem ugyan a dolgomat, de nem igazán éreztem jól magam, mint afféle „örök mozgó” ember … Egy új irodaház építésekor merült fel egy munkahelyi büfé szükségessége, amivel engem bíztak meg (a titkárságon ugyanis azt gondolták, vendéglátói vénám van). 1988-ban azután ebbe vállalkozóként bele is vágtam. 1991-ben bérbe vettük (először 10 évre) az Üvegházat (GH), s bevállaltuk a gyerekek napközis, óvodai, ill. a felnőttek étkeztetést is. (Azóta már sikerült megvenni is az épületet.)

- Milyen körülmények közt hozta létre legismertebb 
vállalkozását, a hartai diszkót?
- 1977-től volt már egy diszkó, amit mi ’91-ben vettünk át. Mivel szombatonként esküvők és egyéb rendezvények voltak, a ”diszkó-nap” a péntek lett. – Nem mondom, hogy töretlen volt a siker: a 26 év alatt voltak hullámvölgyeink is. Meg kellett küzdenünk a konkurenciával is, ami ugyan nem baj, hisz nem kényelmesedtünk el!

- Egyedül csinált mindent? 
- A munkahelyi büfével és az étteremmel együtt nekem sok volt! Mondtam a férjemnek, hogy én ezt egyedül nem bírom, s a családunk sem működik így. Neki ugyanis vezető állása volt a tsz-ben, s míg ő hétköznap, én a hétvégén dolgoztam. Nem voltak közös programjaink, a közös életeünk így nem működött, ezért a férjem otthagyta a munkahelyét...

- Együtt folytattatva, hogyan osztják el a feladatokat?
- Már mindenki tudja a saját dolgát, automatikusan működünk. Amit ő csinál, ahhoz nekem nincs nagyon fogalmam, de ő azt nagyon jól csinálja. Amit viszont én csinálok, azt ő nem tudná, elfogadja, hogy az az én reszortom.

- Határozott egyéniségnek ismertem meg. Mindig ilyen volt?
- Gyerekkoromban az édesanyám – aki egyedül nevelt bennünket – elfoglaltsága miatt nagy szabadságot, önállóságot élveztem. Ezért mindig irigyeltek is a barátaim! Az öltözködésemről, hajviseletemről magam döntöttem, ami akkoriban nagy szó volt! Ha valami fontos volt számomra, akkor azt megcsináltam ...

- Hogyan emlékszik vissza e gyermekkorára?
- Családunk, a kitelepítése (az 1947-es csehszlovák - magyar lakosságcsere –  A szerk.) miatt szegény volt. Négyen voltunk lányok a családban. Nekem ma "vásárlási mániám" van, mert soha nem volt saját ruhám! Amit kinőttek a testvéreim, azt kellett hordanom. Később, amikor Pestre kerültem, az első ballonkabátomat is részletre vettem ... (nevet

- Mi szerettet volna lenni gimis korában?
- Nem voltak távlati terveim – ábrándoztam én sok mindenről, de akkor távolinak tűnt minden ... Anyukám ugyanakkor a hartai napközi konyháján és, másodállásban, a hartai kisvendéglőben dolgozott. Sokat jártam be hozzá, mert csak ott tudtunk beszélgetni a gondjaimról. Akkor azt gondoltam, hogy ilyen füstös (büdös) helyen soha nem tudnék dolgozni, és ha segíteni kellett, a két nővérem ment, de engem nem tudtak rábeszélni! Édesanyám sokat mesélt arról is, hogy mennyire jól tudja kezelni a vendégeket, amiről viszont azt gondoltam, hogy az nekem is menne! Talán, innen ered vonzódásom a vendéglátás iránt ...

- Ahogy dolgozik, szervez, stb., úgy tűnik nekem, hogy Ön egy "energia-bomba"!
- Szokták kérdezni, hogy nem vagyok-e álmos. – Hát a diszkóban, hogy lehetnék álmos?! Szeretem a pörgést, a tömeget, a zenét – főleg, ha jó a buli (mosolyog)!

A "siker kulcsa": a jó csapat (köztük több Istvánossal)

- Mi a titka a nagy munkabírásának ?
- Alapvető, hogy szeresd azt, amit csinálsz! Aztán  – ebben a műfajban különösen igaz –, hogy a siker kulcsa a személyzetben van. Én pedig büszke lehetek a pultosaimra, ahogy a személyzetem valamennyi tagjára is! – Az unokám azt mondja, „Mama, olyan jó, hogy te ilyen őszinte vagy és mindig megmondod a véleményedet!”(nevet). S valóban, soha nem kertelek, nem hazudok, és szándékosan soha nem akarok becsapni senkit! A vendégeink pedig érzik ezt, ezért is vagyunk hitelesek számukra a mai napig.
Ha újra kezdeném, ugyanígy csinálnék mindent, talán,  kevesebb fizikai munkára vállalkoznék!

- Mivel foglalja el magát szadadidejében?
- Jelenleg éppen pehelypaplanokat gyártok a családnak (nevet)! Ha jó az idő, sokat járunk ki a szelidi nyaralónkba. Az unokáink pedig helyben laknak, adnak elfoglaltságot ...

- Jut-e ideje a mozgásra?
- Igen! Rengeteget mozogtam gyerekoromban is. Az utcán le-föl mentünk hulla-hoppal, ugrókötéllel. Minden korban megkerestem a lehetőséget a mozgásra. Az utóbbi években zumbáztam, de két éve már hogy abbahagytam. Nagyon szerettem, de megterhelő volt már számomra.

- Volt-e valaha káros szenvedélye?
- Gyerekkoromban nyáron minden nap lementem a Dunára úszni. Az egész Dunát úgy ismertem, mint a tenyeremet. Mindig azt gondoltam, hogy Bajáig is el tudnék tempózni! Gimis koromban azután elkezdtem dohányozni, s a rákövetkező nyáron, azt vettem észre, hogy nem tudok már úgy úszni ... Végül egyszer azt álmodtam, hogy meghaltam – s másnaptól nem cigiztem többet. Az a mély álom – pedig olyan jó állapot volt! Ha azt még egyszer átélhetném ...

- Ezt hogy érti?
- Nem vagyunk örök életűek! Nem foglalkozom sokat ezzel, helyére raktam az elmúlást magamban. Nem tudom, hogy adottság-e, de próbálom a dolgokat a helyén megélni. 47 éves koromban megéreztem, hogy most vagyok életem felénél, és teljesen úgy érzem, hogy 94 éves kor(om)ig vagyok kódolva  (nevet).

- Hogyan éli meg az idő múlását?
- Először féltem a 40. születésnapomtól, mert Domján Edit (a '60-'70- es évek dívája, ünnepelt színésznő, aki 40 évesen öngyilkos lett – A szerk.) szerint a nő élete 40 felett – nem ér semmit! Én ezt elhittem akkor, de ma már másképpen látom!

- Mi a titka a 45 éves házasságának?
- A türelem! A férjemmel szeretjük egymást. Mindig azt gondoltam, hogy ha valaki el akar válni, gondolnia kell arra, hogy problémák a/egy másik házasságában is elő fognak jönni.

- Mindig teljes volt Önök közt az összhang?
- Egyszer volt krízis a 45 év alatt! A férjem 7 évig sportelnök volt Hartán. Hétvégeken midig ment a csapattal, s a gyerekekkel – akik még kicsik voltak – nem sokat volt. Nem volt sem ünnep, sem születésnap ... A lányom nem akarta, hogy elváljunk. Jól döntöttem, hogy hallgattam a gyermekemre! Elvált szülők gyereke vagyok, pontosan tudom, mit él át egy ilyen helyzetben egy gyerek. – Fizikai fájdalmat éreztem, amikor (annak idején) Hartán hallottam, hogy elválnak a szüleim. Azt éreztem, hogy megszakad a szívem. Ott és akkor eldőlt, hogy én nem fogom ezt megtenni!

Egy farsangi mulatságon leányával


- Szeretné, hogy a gyermekei, unokái folytassák majd a diszkós vállalkozásaikat?
- Van egy majdnem egy éves, azután 2, 4, 10 és 13 éves (leány)unokám, akiket már most szuggerálok, hogy pultosok legyenek, és akkor nem fog fájni a fejem (nevet)A legnagyobb be is jelentette, hogy a vendéglátásban szeretne dolgozni, pedig nyíltan ezt soha nem mondtam neki. Párszor segített is már, s ügyes volt. Ugyanakkor ők már nem úgy szocializálódtak! Ha pedig nincs meg az alázat a szakma iránt ...?! – hát majd kiderül! (Mindig mondom, hogy nem az a feladat, hogy megneveljük a vendéget, hanem hogy úgy szolgáljuk ki, azt érezze, hogy meg van becsülve.) – De én drukkolok nekik! És fogok velük a bulikba is járni, hogy megtanuljanak (ott) viselkedni (nevet)!


- Miben változtak a fiatalok az évek során?
- A kor változott és mások a szokások! Régen közvetlenebb volt a kapcsolat vendégekkel ... De nem igazán okoz problémát, hogy ma mások a fiatalok. Van, aki szeretne megismerni, van, aki nem ... Általában odajönnek, beszélnek velem, és boldogan mondják, hogy az anyukájuk, vagy az apukájuk is szeretett járni (már) az „Üvegházba”, ami nagyon jó érzés!

- Mi a legemlékezetesebb pillanata a diszkózással kapcsolatban?
- Könyvre való emlékeim vannak, és sokat úgy éltem meg, hogy az örökre bennem marad ... 26 év nagyon nagy idő, és itt annyi impulzus ér(t), hogy következő hétig elég azt feldolgozni! Már könyvet is akartak velem íratni, de azt látom, hogy sokan a külsejüket sem merik évekre visszamenőleg felvállalni, nemhogy, amit fiatalon (hülyeségeket) elkövettek (mosolyog) ... Imádom a munkámat, és ha újra kellene kezdenem az életem, ugyanezt csinálnám!

- A zenének meghatározó szerepe van otthon is?
- Nálunk a családban mindenki szereti a zenét és szeret táncolni. Arra emlékszem, hogy gyerekkorunkban, amikor "rosszak" voltunk, apukám mindig hegedült nekünk. – A fiamnak is rengeteg zenéje van. Most country zenét hallgat. Én mindenféle zenére vevő vagyok, hogy mit hallgatok, a helyzettől és a társaságtól is függ .

- A hartai vagy soltvadkerti klubja a kedvesebb?
- Ezt nagyon sokan megkérdezik tőlem, s én is mindig felteszem ezt a kérdést a vendégeknek, mert nagyon sok az átfedés. Mielőtt nem volt a 'vadkerti diszkó, arról a környékről is rengetegen jártak Hartára. Most hogy ott is dolgozunk, sok ismerős arcot látok újból. Először nem akartunk újabb diszkót nyitni, de tudtam, hogy akkor más fogja megcsinálni. Nem bántam meg!

- Sikeresnek gondolja magát?
- Nem sikernek nevezném, ismertségnek inkább! Én örülök annak, hogy ennyi embernek tudunk, s ilyen hosszú ideje, kulturált szórakozási lehetőséget biztosítani! (Azt mondják az okosak, hogy igazán az a sikeres ember, aki hosszútávon is meg tudja tartani a sikert!) Mindig, mindent megteszünk azért, hogy jól érezzék magukat azok, akik nálunk akarnak szórakozni. Szeretem a munkámat, és nem is tudnék mást elképzelni hétvégente sem ... Siker?! – Nem szálltam el sosem, mindig a földön maradtam, vagyok: két lábbal!

Stefán Jánosné (sz. Pál Gabriella) emlékei a gimis időkről:


"Barátnőmmel bűnöztünk a Vajas-parton"
"(... ) Az utolsó pillanatban kerültem az Istvánba, Kalocsára. 1966-ban, Scultéty Ida kapta meg a tiszta lány osztályunkat, ahová három évet jártam ..
Két évet kollégista is voltam, de a harmadikban bejáró lettem, mert nem bírtam Manyi néni szigorát. 26-28-an voltunk ugyanis egy hálóban, és ellenőrizték, hogy bugyiban alszunk-e, mert az tilos volt! Továbbá, egy hónapban csak egyszer mehettünk haza, és ha egyest kaptunk, még azt a kimenőt is megvonták. 
Idősebbek, "tanulópárban" kérdeztek ki a kisebbeket, és a reggeli hírekből minden nap politikai naplót kellett vezetnünk, amit ugyan én mindig lemásoltam valaki máséról, mert az a politika nem érdekelt ... Harmadikban tehát bejáró lettem, és nagyon élveztem azt a szabadságot, amit ez az életforma adott! 

Harmadik (11. évfolyam –  A szerk.) azután év végén Berauer Bálintné orosz nyelvből megbuktatott. Hiába tanultam és hiába hoztam korábban általánosból a dicséretet: nem engedett át! Dühömben és az otthonról hozott szovjet-utálat miatt (a családunkban ugyanis volt egy olyan "csendes őrült" nőrokon, akinek szerencsétlenségét az őt megerőszakoló, 1945-ben bevonuló "felszabadító" orosz katonák okozták) az István gazdasági bejáratában elégettem az orosz könyvemet

... Valaki, aki ezt meglátta, és feljelentett az igazgatónál. Piukovics Lajos (a "Piusz") tanár úr azonban ekkor magához hivatott, és nagyvonalúan azt mondta, hogy édesanyámra való tekintettel (aki párttag volt, bár csak azért, hogy a nagyapámat békén hagyják, aki sosem lépett be a tsz-be), valamint a hátrányos helyzetem miatt "nem csinál belőle ügyet", de azt javasolja, hogy máshol folytassam a tanulmányaimat. 30 év múlva megköszöntem neki ezt a gesztust, a segítségét!! (A korabeli jogszabályok szerint ugyanis egy esetleges fegyelmi tárgyalás után az ország összes középiskolájából, és örökre kitilthatták volna. –  A szerk.)

Ezután, az egyik haveromtól kapott 50 Ft-ból felutaztam Pestre, ahol rokoni segítséggel irodai munkát találtam, és amellett a Reáltanoda utcai Eötvös József Gimnáziumban végül leérettségiztem ...

Hű vagyok a gyökereimhez, és szívesen emlékszem más Istvános tanáraimra is: Kerekes Bálintnéra, a kémiai tudása miatt nagyon felnéztem. 
A matematikát több tanár tanította, Szentgyörgyvári Edittel kezdtük, Bartek József tanár úrral folytattuk, s Bagó Lászlóné is nagyon jól tanított. 
Az irodalmat Kuczy Károly tanította, aki tudta, hogy a kötelező olvasmányokat sosem volt időm elolvasni – mégis kijöttünk egymással! 
Drevenka Márton tanár úrral jártam pingpong versenyekre. 
Az éneket Cserey József tanár úr tanította, s olyan komolyan, hogy mindig dolgozatot íratott a zenei stílusokból és a zeneszerzők életéből.
Dr. Simon Emil tanította a francia nyelvet, amit komolyan tanultam, bár mára már semmi sem maradt meg belőle ... 


Kelemen Józsefné (Tercsi néni) a szombati (akkoriban szombaton is jártak iskolába –  A szerk.) szabás-varrást (politechnikát) tanította. Szélsőséges volt, ill. szigorú, viszont azóta tudok géppel varrni, kötni, horgolni és hímezni is! Ő is dolgozatot íratott velünk, mégpedig abból, hogy melyik színt melyik másikkal szabad  párosítani ... Példamutató ízléssel öltözködött: emlékszem a szürke-bordó kabátjára, amit bordó cipővel és bordó retiküllel viselt!
S a mai napig büszkén (bekeretezve) őrzök egy 5-ös pszichológia dolgozatot, Dr. Szvétek Sándor tanár úr javítását  ezt az értékelést tőle, egészen nagy dolog volt megkapni! (...)"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése