2017. szeptember 2., szombat

A „lét- és fényszerelmes” költő (1) - Kiss Benedek portréja

Fotó: www.iroszovetseg.hu
Gimnáziumunkhoz, Kalocsához, de a Kiskunsághoz és az Alföldhöz kötődő legjelentősebb kortárs költői életmű irodalmunkban Kiss Benedeké. 
„Asszonyról, istenről, / Hazáról, alföldül érzek, / alföldül gondolkodok.” - mondja a Járok a nyárban c. művében az 1943-ban, Akasztón született író, költő és műfordító. 
Kiss Benedek munkásságát számos díjjal ismerték el, többek közt, kétszeres József Attila-díjas, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, "gyermekirodalmáért és költészeti munkásságáért" pedig a Magyar Köztársaság Babérkoszorújának is birtokosa (2). Tanulmányait az I. István Gimnázium után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatta, ahol magyar-népművelés szakon szerzett diplomát. 1967-től jelentek meg versei. Egyetemistaként a Kilencek (3) nevű költői csoportosulás tagja. 1969 óta szabadfoglalkozású író és műfordító. 1970-es első kötete óta (Gazdátlan évszak) folyamatosan jelen van irodalmunkban, publikál folyóiratokban és közel harminc könyve jelent meg (4). Budapesten él és alkot, szőlősgazda a Szentgyörgy-hegyen. Két gyermeke édesapja.




Akasztói hangulatkép. Forrás: MMA
Akasztói gyermekévek 

"Az ember személyisége 14-15 éves korára alapvetően kialakul, amiket utána sajátít el, már nem a lényéből fakadó jegyek." – vallja a költő. Szülőfaluja, Akasztó, amely elzártságának köszönhetően  ma is megőrizte a hagyományos életformát, az emberi kapcsolatokat. (5)
Escher Károly fotója az
általa rekonstruált Petőfit
ábrázoló dagerrotípiáról

www.maimanohaz.blog.hu



Sokat és sokfélét jelent számomra a természet: életbölcsőt és életteret, magát beszélő jelrendszert, a legáltalánosabb, konkrét nyelvet. A leglényegesebb azonban, úgy gondolom, hogy a „korlátlan szabadság” hagyományos, Petőfi óta különösen ilyen formában általánosodott felfogása helyett elég korán úgy érzékeltem - innen legalábbis úgy tűnik - mint a szabadság látszatának olyan építményét, ami egymást is meghatározó törvények működése által folytonosan épül, vagy fordítva: mint rendjével és harmóniáival maga köré jótékonyan szabadságot délibábozó aranybörtönt. Talán úgy is mondhatnám: szükségszerűségeire fogékonyabb voltam, mint szabadságára.” (6)



LÉTEM, TEMETŐM (részlet)

(...)
Tépdess, szél! hazám ez,
viharok-nyilazta Duna-Tisza-táj,
lépteim esőjét itt issza be
a mindig szomjas homok,
ahol a rózsából is betyár
szomorodik, hol a szőlők fájdalom-feketén 
boronganak,
de méz-sárga jáspist ragyogtat már
szomszédos tőkéken a remény.

Itt lengek lobogó jelképeimmel,
élek fönt lentiek magas szívén,
s nem futhatok már el soha innen.
Kócolok sörényes, buksi mezőt:
Ide zúg,
ide lejt,
ide tér minden –
munkám ez, szerelmem,
létem, temetőm!

Fejemet lassan fölemelem.


"Édesanyám az egész családért helytállt, ugyanakkor nagyon érzékeny lelkű asszony volt. Igen hamar fölfedezte, hogy fogékony vagyok a dalokra, ritmusokra. Ő maga is igen sok verset tudott – habár csak hat osztályt végzett. De meg kell itt jegyeznem, hogy környékünkön általános volt a versek ismerete, éneklése, hiszen itt született Petőfi. Ez igencsak éreztette hatását. A költőnek nagy hatása, nagy kisugárzása volt a környékbeli egyszerű emberekre. Mindenki – így édesanyám is – sok verset tudott, s ezeket én is korán megtanultam tőle. Ahogyan barátaimtól és az irodalomtörténetből tudom, kevés költő kapott biztatást gyerekkorában szüleitől. Nekem ebben is szerencsém volt, mert az első indítást édesanyám adta." (7)


Anyám, Pusztai Mária az elmaradhatatlan varrógéppel (8)
KENYERET ANYÁM
ÚGY ESZIK  

Kenyeret anyám úgy eszik,
mint aki folyvást éhezik,
s darabkájáért, ha lehull,
pokol jár irgalmatlanul.

Narancsot anyám úgy eszik,
mint aki közben vétkezik,
mint aki lop, bár nem zsebes,
s fél, hogy valahogy rajtaveszt.

Anyámat a gondok úgy eszik
harapja, rágja mindegyik,
tépdesik, bár csak csöpp falat,
hogy rajta naggyá hízzanak.




Az egykori kalocsai diák


Fotó: Gábor Erika. www.kalocsaineplap.hu
A költő 2012-ben a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Hazanézőben” című sorozatának vendége volt. A költő visszaemlékezéseit, verseit a volt osztálytárs, Racsmány Mihály olvasta fel.
A beszélgetésben gimnáziumi emlékeit is felelevenítette, élete meghatározó időszakának nevezte az itt töltött négy évet, s a kiváló tanári kart.
Elmondta, hogy verseket korán, már elemi iskolásként kezdett írni, de tehetségét egykori magyartanára vette észre: „Kalocsa nagyon sokat jelentett, mert itt értő kezekbe kerültek az írásaim. Cziráky Imre bácsi vett pártfogásba, aki maga is író ember volt.” (9)


Békési Imre és Kiss Benedek beszélgetése, melyből a következőkben részletet közlök a Tiszatáj 2010 októberi számában jelent meg (10). Az egykori kalocsai magyartanár és diákja találkozásának apropója a költő összegyűjtött verseinek, az „Utak keresztjének" megjelenése volt. A "régi barátok", természetesen, élve az alkalommal felidézték" fiatal éveiket" is. (Békési Imre 1959 szeptemberében Kalocsán mint a középiskolai fiúkollégium új nevelőtanára óraadóként váltotta a gimnáziumból távozó Cziráky Imrét. Ket­tőjük közti tanári "átadás-átvételben" Cziráky Imrének csak egyetlen kérése volt ifjabb kollégájához: „Vigyázz a Kiss Bencére. Gazdag lelkű, érzékeny gyerek, költőnek készül."  

- 1960-ban (vagy 61-ben?) a kollégium Hunyadi-szobrát avattuk. Megkérdeztelek, mint akkor már költőnek elkönyvelt gimnazistát, írnál-e köszöntő verset az ünnepi alakalomra. Írtál, s Te magad olvastad is fel. Egy József Attila-sor variálódott benne: „Ma­gunkkal kötve, mint a kéve”. A tanárok s a hivatalos vendégek megilletődve hallgatták: a diákközösség önszervezettségének dicséretét hallották ki belőle. Bennem mint magyar­tanárban azonban kontextusával együtt szólt az általad alig módosított eredeti sor: „...hisz »nyíltan« dönt, ki ezer éve, / magával kötve, mint a kéve,...”. Vagy a gondolat­menet záró sora akkor — „sunyit vagy parancsot követ.”- csak bennem idéződött fel?
- Ez így volt. Nagyon nehezen szenvedtem el a kollégiumi fegyelmet. Persze, tudom - akkor is tudtam -, hogy anélkül száz csirkefogó suhancot rendben tartani nem lehet. De amikor engem ért az ostor szíja, mindig megsértődtem. És engem mindig ért. Örökké ki­menőmegvonáson voltam. S nemcsak hogy katonás szervezettségben éltünk, de tudtuk, hogy a spiclihálózat is ki van építve. Vagyis magunkkal voltunk kötve, mint a nagy társadalomban. „Élkollégium” voltunk a 60-as évek elején, annak minden terhével. Gondoltam később, ezt meg kellene prózában írni, de prózát írni nem tudok, s különben is, Ottlik Gé­za már jóval korábban megírta. Különben nagyszerű ember volt az igazgatónk, sokan sokat köszönhetnek neki, de pszichológus létére túl hiú, s logika tanár létére, ki állandóan a dialektikát papolta, túl metafizikus volt.

- Szavaid pontosak és igazak. De nem akármikor voltatok gimnazisták. 1957 és 1961 között az iskolán kívüli világban még szavakban sem volt dialektika. Tagadásodat — még ha az imént idézett arcot nem képzeled is a többiek mellé — valamennyire a te gyö­nyörű költeményed, a Tanárok ballagása is tagadja: „Ballagnak a régi / tanárok, elbal­lagnak a ballagtatók. / Arcuk mint a fűzfák / árnyéka, sárga vizekben agonizál, / s a szemük tele van /arcainkkal.”
- Tévedsz, Imrém, azét is melléjük gondolom. Nem is a sor végén. Az ember szenzitív lény, és - ahogy mondják - mint a kutya, megérzi az esőt (sőt: a földrengést!) - rejtett idegszálaival megérzi az ember is a hazugságot. Tudtuk, hogy hazugságban élünk, hipokrita társadalom (főleg hatalom) szorít magához, tehetetlenné téve polipjaival bennünket. S akiben a költészet benne lakozik (már pedig minden emberben, főleg fiatalon, benne lako­zik), az tud disztingválni is: ez birkahús, az cserebogár. És néha a cserebogarat is le kell nyelni. Én legalábbis így voltam, s így gondolom. Ez jellemezte a Kilenceket is: unták már a cserebogarat, s az eperfák alá akarták köpni. Hiszen birkapörköltet ígértek! Igen, mi a hipokrita hatalom ellen lázadtunk, ha sokszor ösztönösen is. És ebben a sorban Szvétek Sándor - mondjuk ki nyíltan a nevét - olyan manővererező volt, akár rossz pszichológus­ként, akár metafizikus filozófusként, hogy nagy hatású pedagógus tudott lenni, nem volt elvakult, s valami összekacsintás-féle volt a diákjaival, hogy tudja ő, mi a dörgés, de ez van. Bizony, én tisztelem, sokat tanultam én is, mint sokan, tőle. Tudom, te is szeretted. (Szerkesztés tőlem - T. T.)


TANÁROK BALLAGÁSA

Az olajos katedrák, mint a bálnavadász hajók,
nem térnek
vissza. Csupán
egy tátott bálnaszáj-embléma lebeg
a vizek
fölött. Elsüllyed a bicskafaragásos, pengekarcolásos
matt bútorzat, kicserélődik a dekoráció.
Ballagnak a régi
tanárok, elballagnak a ballagtatok.
Arcuk mint a fűzfák
árnyéka, sárga vizekben agonizál,
s a szemük tele van
arcainkkal.

Mint ahogy ág ereszti el a leveleket,
lepilléznek
az arcaink, szemeik
fürkészdarazsai riadtan elrepülnek,
elbujdosnak a szélrózsa rozsdás vasbozótjában.
Krétaporos fejüket ekkor az öreg tanárok
befedik nyakig
cilinderrel,
ne lássa senki, hogy szemeik elrepültek,
és amíg jegyzeteiket zavartan összeszedegetik,
rájuk csapja az ajtót
az utolsó óra utáni mázsássúlytalanság.
Öltöznek gyolcsba,
harangszóba,
öltöznek
súlytalanságba,
kitépik őket az ablakok örvényei, a tébolyodott
tengerszemek,
s elúsznak egymás után,
vízszintesen,
napba nézve.
Mint a vízmérték, megállnak a föld alatt.
Mi ácsorgunk még az Óperenciás ködök partján,
halászgatjuk
az arcainkat,
és aki kifogja arcát, fölfedezi
és megsimogatja
rajta az apró hegeket, forradásnyomokat,
amit a világgá ment
darazsak áldott tojócsövei hagytak.

 Esküvői fotó, a tanúk:
Rátz Ferenc és
 Utassy József (11)


A szerelmi líra kezdettől fogva különös értéke ennek a költői világnak. Az ujjongó dalolástól az elégikus boldogságképzetig jutunk el az évtizedek során. Egymásba olvad a szerelem és a szeretet, s a házastársi kapcsolat a legfőbb értékek közé magasztosul, például ilyen versindítással:
„Szemed rám virrad, s lassan szétárad bennem a reggel.
Szeretem, mikor lekattintod fejem fölött a holdat, 
s útjára indítod a Napot tekinteteddel." 
                                                     (Amikor átfordul a naptár lapja) (12)  



Ars poetica

(A Kilencek , az Elérhetetlen föld alkotói – T. T.) "leszámolnak az ál-szocialista önteltséggel, nemzeti gőggel, kergeséggel, de átgondolva a szerencsétlen múltat, szentenciákat mondanak a jelenre is. A torkonvágott forradalmak pirosát s gyászát viselik belül” Számukra forradalom volt 1956 is, s a hatalom azt sem értette, hogy mi bajuk van, amikor olyan jó a dolguk, egyetemre járhatnak, dolgozhatnak, publikálhatnak." (Részlet Nagy Lászlónak a kötethez írt előszavából)

"Ezt immár lassan 50 éves iro­dalmi, költői gyakorlatunk alapján mondhatom. .. a személyességet, a társadalmi felelősségtudatot egyikünk sem adta fel. (...) nem igaz, hogy költőnek lenni ugyanolyan pályaválasztás kérdése, mint mondjuk a kovácsé, szabóé, fogorvosé. Nem, uraim, költőnek lenni küldetés, sorsvállalás, a közösség szellemi (és politikai!) érdekeinek szolgálata és támogatása. Magyarországon legalábbis a poeta nascitur. (Békési Imre: „Isten csavargója” - Beszélgetés Kiss Benedekkel.  Tiszatáj, 2010. október)

KÖLTŐK, ROMANTIKUSAN, MINDEN IDŐBEN 
(részlet)

(...)
Ha nincs más lehetőséged,
csak akkor írj verset, költeményt,
de ha máshoz is értesz,
gondold jól meg.
Nagy erő kell a dalhoz,
s ne hidd, hogy ha
magadat sem vagy képes megtartani,
másokon segíteni tudsz.
Mert az ének segítségnyújtás,
a lelki tisztasági procedúrák
működtetése.
(...)

(...)
 „Fogadják, mintegy ötvenéves térdeplés imáit egy templomban, ahol nincsenek szőnyegek”. (A mintegy ötven év termését tartalmazó összegyűjtött versek (Utak keresztje, 2009) kötet szerzői előszava.)


Közelítések Kiss Benedek lírájához

"Érzékszerveimmel is érzem, és fülemmel is hallom, hogy a költészet tavaszi kedve nyargal zöld lovon Kiss Benedek verseiben" (Juhász Ferenc előszava a Gazdátlan évszak c. kötethez, 1970)

"Indulását már kiforrott költészetet hozott magával, a korszak egyik legemlékezetesebb pályakezdése az övé. Azóta, egyre gazdagodva megszületett az életmű, egyik része a gyermekek, másik a felnőttek számára a személyes és egyetemes tartalmakat rendszerint tömör, artisztikus szépségű, dalszerű formákban fejezi ki. 
Kiss Benedeknek mestere volt a népköltészet, mestere Petőfi, Ady, József Attila, a kortársak közül Juhász Ferenc és Nagy László, mégis már kezdetben megtalálta saját hangját, inkább csak kiküzdött szemléletmódjában, ars poeticaja általános jegyeiben követte példaképeit, ahhoz a hagyományhoz kötődve, amely küldetésnek is tekinti a költészetet, a közösség szolgálatát." 
(Vasy Géza: „Az elmúlástól tettenérten”Kiss Benedek költői világáról. Forrás 2012, 126-127 p.)

"Kiss Benedek mindennapi létélményét nagymértékben motiválja az, hogy költőként a történelmi és társadalmi viszonyok távlatában, közösségi-nemzeti horizontban tekint a jelenre. A magyar líra újabb kori történetében Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, Tornai Józseffel, Kormos Istvánnal, Kányádi Sándorral, Csoóri Sándorral kezdve, Farkas Árpáddal, Király Lászlóval, Ratkó Józseffel, Ágh Istvánnal, Serfőző Simonnal és Buda Ferenccel folytatva, Utassy Józseffel, Oláh Jánossal, Konczek Józseffel, Baka Istvánnal és Nagy Gáspárral bezárólag többen is magukénak vallják ezt a tanítást. Ők azok, akik a formanívót is a létezési nívó szolgálatába állítva viszik tovább Sinka „zsákját”. Miközben a létrontással és létabszurditással viaskodó Kiss Benedek legfőbb művészi törekvése a mi maradék várunk megóvására irányul, a virrasztó, értéktanúsító magatartáson belül a „tisztának a tisztát őrizzük meg” ethosza, illetve az emberként és magyarként hogyan lehetnénk őszintén boldogok dilemmája látszik a leghangsúlyosabb elemnek. " (Nagy L. Éva: Beszélgetés dr. Ködöböcz Gábor irodalomtörténésszel. Montázs Magazin, 2015)

"A hagyományok, a népművészet és a költőtársak hatása máig benne él. Költői világa etikai, erkölcsi jellegű is,... Játékosság és rezignáció, hetyke életöröm és keserű vád, természetszeretet, vidéki táj és városi környezet vegyül a versekben, melyek pecsétje a megalkuvások nélküli küzdelmes élet és a személyes hitelesség. A megélt évtizedek tapasztalatával éleslátón tekint és reagál a közéletre, feltárul költészetének rejtett vidéke, a vívódó, majd megbékélő, bölcs gondolatiság." (MMA)

"Kiss Benedek verseiben a természet nem díszlet vagy puszta jelkép, hanem az ember létezési közege, s ugyanakkor maga az ember is része a természetnek, s nem ő a hatalmasabb. Ha tehát a költő tájlíráját, természetverseit kívánnánk összegyűjteni, szinte mindent említhetnénk. Némi túlzással, óhatatlan torzítással akár az is kijelenthető, hogy e költészetben meghatározóbb a természetben, mint a társadalomban élő ember. Az utóbbi egy-két évtizedben felerősödött ez a sajátosság. Nem remeteségről, nem a lakatlan sziget ábrándjáról, s nem is embergyűlöletről vagy idegenségről, lelki betegségről van szó. Tudja az alkotó, hogy az ember elkerülhetetlenül egy adott társadalomban létezik, s ez megkötöttségek garmadájával korlátozza és szabályozza létét." 
(Vasy Géza: „Az elmúlástól tettenérten”Kiss Benedek költői világáról. Forrás 2012, 126-127 p.)

Amint az életmű teljességét bemutató kötet (Utak keresztje, 2010) példázza, Kiss Benedek az Isten által megszentelt világ sokféle gazdagságát, megannyi örömét és szenvedését klasszicizált nyugalmú, vallomásos alakzatokban emeli katartikus erejű, sugárzó szépségű poézissé. A versvilág szembeötlő erénye a költemények frazeológiájában, motívum-rendszerében és metaforikájában megnyilvánuló természet- és valóságközeli szemléletmód, ami életes hitelességet és üde frissességet kölcsönöz a művek tárgyias rétegének. Ezzel egyidejűleg a versek metafizikai távlatokra és egyetemes emberi jelentésekre nyíló rétegeiben a látomásos- szimbolikus-mítoszi költői világ is fölépül.Így teremtve meg - József Attila, Illyés Gyula, Nagy László és Juhász Ferenc nyomán - látvány és reflexió, tárgyiasság és intellektualitás hibátlan egységét. Ami persze ősi és modern, hagyomány és újítás kettősségében a bartóki szintézist is magában rejti. (Németh István Péter: Szőlőhegyi évszakok gazdája. Vázlat Kiss Benedekről, a Szentgyörgy-hegy poétájáról. In: N.I.P. Mit hoztál? Tűnődések a tájhazáról, Új Horizont, Veszprém, 2003., 126-140.)


Hangban és képben ...
(A videók a kiemelésre kattintva indulnak)

Kiss Benedek verset mond (Magyar Művészeti Akadémia/ MMA). 
A felvételen elhangzó versek: Gubancos fák alatt, Cavatina, Ha meglep a dér, Vadgalamb, Tékozló, boldog mosolygásom, Létem, temetőm!, Téli alkonyon, Szarvas-ének, Ősfa, Öreg tőkék közt, Nyáresti delírium, Hogyan tovább?, Rímek kavargása, Litánia, Hagyj jelet!, Anyám, én és a szárnyak, Isten csavargója.



Jegyzetek

(1) Ködöböcz Gábor megfogalmazása a költőről
(2) Főbb díjai: Radnóti-díj (1971); József Attila-díj (1979, 1999); A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994); Horizont-díj (1997); Balassi Bálint-emlékkard (2003); Salvatore Quasimodo Életműdíj (2011); Arany János-díj (2011), Magyarország Babérkoszorúja díj (2014).
(3) A Kilencek-tagságról: "(...) mi mind falusi fiúk voltunk - vagyis Mezey Kati lány. 56-ban 13-14 évesek. Szinte valamennyien vidéki kisvárosban érettségiztünk. Átéltük szüleink kínját: a padlássöprést, a kulák-listákat, az erőszakos tsz-esítést, úttörősdit és MHK-t, fogékonyan, bár tehetetlenül 56-ot. S az egyetemen találkoztunk, az Eötvös Egyetemen. De még inkább a kollégiumban. A mi évfolyamaink eszmélkedők és lázadók voltak. ... Kö­zös volt a gondolkodásunk, közösek az élményeink, megaláztatásaink, és bár nem egy hangon írtunk (furcsa is lett volna), mindnyájan hatni, az ország és magunk dolgait kibe­szélni, társadalmilag használni akartunk." (Békési Imre: „Isten csavargója” - Beszélgetés Kiss Benedekkel gyűjteményes kötete megjelenése alkalmából. Tiszatáj, 2010. október)
(4) Kötetei: Gazdátlan évszak (versek, 1970); Békesség nektek, utak! (versek, 1973); Csiga, csiga, facsiga (gyermekkönyv, 1976); Korong Matyi álma. Álom Kovács Margit kerámiáira, (gyermekkönyv, 1980);  Zene-bona (gyermekkönyv, 1982); Szemem parazsa mellett (versek, 1982); Napok és szemek (versek, 1985), Fütty úrfi (gyermekkönyv, 1986), A világ örökbefogadása (válogatott versek, 1988);  Március perzselt mezőin (versek, 1989), A világ örökbefogadása (válogatott versek, 1993);  Szűkülő szemmel (1994);  Nap-hal-nap (gyermekkönyv, 1996);  Dimbes-dombos, madaras (gyermekkönyv, 1996);  Sára könyve (gyermekkönyv, 1999), Furcsa világ (gyermekkönyv, társszerző, 2000), A havazás mögött (2000), Nyáresti delírium (2003), Októberi tücskök (gyermekkönyv, 2005) ;  Színek vándorlása (gyermekkönyv, 2007), Szomorúan és boldogan (2007), Kata könyve (gyermekkönyv, 2008); Apokrif litánia, 2007-2009; Fénnyel, füttyel: gyermekversek II (Kass János rajzaival, 2009);  Utak keresztje: összegyűjtött versek: 1962-2009. (2010); Napi gyász, napi vigasz. Új versek (2012); Isten csavargója. Válogatott versek, 1962-2012; (2013); Lombjukat a fák elejtik. Új versek (2014)
Műford.: K. Sztanisev: Mesék a híres vándorcirkuszról, (1981); Karalijcsev-Todorov: A gólya Szilján, balkáni mesék, (1984); Ivan Canev versei, (1985.)
(5) Vö. Gábor Erika: A Hazanézőben vendége volt Kiss Benedek költő. Kalocsai Néplap, 2012.12.25.
Csontos János: Szocreál, szürreál - Születésnapi beszélgetés a hetvenéves Kiss Benedekkel. Magyar Napló, 2013. március, 8-14 p.
(6) Idézi Vasy Géza. Vasy Géza: Kiss Benedek költészete. Agria 22. – 2013. tavasz
(7) A bor varázsa. Kiss Benedekkel Faragó Laura beszélget. Napkút Kiadó. - Kiss Benedek édesanyja varrónőként dolgozott, férjének távozása után egyedül nevelte két fiát.
(8) Csontos János: Szocreál, szürreál - Születésnapi beszélgetés a hetvenéves Kiss Benedekkel. Magyar Napló, 2013. március, 8-14 p.
(9) Gábor Erika i. m. 
(10) Békési Imre i. m.
(12) Vasy Géza i. m.
(11) Csontos János i. m.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése