2017. június 9., péntek

"...cseppenként telik meg a tenger!" - Lakatos György és a negyedévszázados Kék Madár

Néhány óra, s Kalocsán ismét, immáron 25. alkalommal "felrepül a Kék Madár – a boldogság kék madara". A "Madár" a fesztivál közönsége számára közösségi és művészi élményeket, az alapítvány révén pedig, a kalocsai kórház ellátási területén élő beteg gyermekek családjainak jelentős támogatást hoz. 
Nagy tisztelettel és büszkeséggel mondom, hogy a rendezvény és a jótékonysági forma életre hívója és szervezője Lakatos György Liszt- és Bartók  Pásztory-díjas fagottművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára, Kalocsa díszpolgára: az István 1978-ban végzett diákja – volt diákunk!


A fesztivál, a három nap alatt, idén is egy tucat jobbnál jobb programot hoz városunkba. A választék rendkívül színes, országosan ismert előadók mellett Kalocsáról elszármazott művészek is a jó ügy mellé állnak.

A negyedszázados évforduló alkalmából a részvétel is kevesebbe kerül: a 18 év alattiak ötven százalékos kedvezménnyel válthatnak koncert- és színházjegyeket, ill. bérletet is, ahogy a "felnőtteknek" is kevesebbet kell fizetniük, az idén csak 10 ezer forintba kerül, ha minden műsort meglátogatnak! 
Jegyek és bérletek az előadások helyszínein, és a sétálóutcában, a "Madárházban" kaphatóak. 

A főszervező a Kalohíreknek a jubileumi év változásaival kapcsolatban a következőket nyilatkozta:
"- Sok éve benne volt már a levegőben, hogy a 14-30 közötti korosztályt szeretnénk „megfogni”, és nagyobb tömegben becsábítani a fesztivál eseményeire. Ők azok, akik a legfogékonyabbak az őket körülvevő digitális világban rejlő lehetőségekre, amely ugyanakkor hatalmas túlkínálattal halmozza el őket, így talán nehezebben mozdulnak egy élő koncertre vagy színházi előadásra.(Ezt szolgálja – a szerk.) ... a diákkedvezmény bevezetése, ... és az, hogy a programot is igyekeztünk úgy alakítani, hogy folyamatosan fiatalítsunk, pontosabban, egy olyan réteget is megmozdítsunk, akik kevésbé látogatták korábban a fesztivált. ...
Remélem, hogy Zséda koncertje hasonló érdeklődésre tarthat számot  (mint a magyarországi világzene egyik jelentős zenekaráé, a Besh o droMé – a szerk.), bár ő talán a huszon-, és harminc pluszosok számára nagy kedvenc. Szintén ennek a generációnak szól a „Lélegezz!” darab Pálos Hanna és Nagy Ervin előadásában, ami egy fiatal pár gyermekvállalás körüli dilemmáit járja körbe."   



A 2016-ban, 20. alkalommal meghirdetett, „Kék Madár Alapítvány a beteg gyermekekért” pályázatra (a súlyosan és tartósan fogyatékos gyermekek gyógyításának, rehabilitációjának támogatására) 49 család nyújtotta be pályázatát, melyekben 52 beteg gyermeknek kértek segítséget.
Az Orvosi Bizottság javaslatait figyelembe véve a Kuratórium 46 gyermek támogatását hagyta jóvá, így 2.580.000.- (gyerekenként 50.000.-, illetve 2 gyermek részére 70.000.-, 8 gyermek részére pedig 80.000.-) forintot utaltak a családok számlájára. (Forrás: www.kekmadar.hu)

Lakatos Gyuri és segítői (a fellépők, szervezők), a támogatók és a szponzorok révén, minden évben jelentős összegeket juttat a rászorultaknak – példát mutatva nekünk segítőkészségből, lokálpatriotizmusból. 
Köszönjük a munkátokat!

 

Tartalmas szórakozást, szép élményeket kívánok Mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése