2017. április 30., vasárnap

"Azért írok, mert így vagyok egész" - Szabó Tirza Rebeka versei

Kilencedikes diákunkkal, Szabó Tirza Rebekával még általános alsó tagozatában, egy új magyartanárnő szerette meg az olvasást, a szépirodalmat. Mint mondja, egy olyan világ tárult fel akkor előtte, ami rögtön elvarázsolta, a "megismert művek, mint mágnest" vonzották magukhoz. Az ő, illetve a csodált könyvek hatására, családja bátorítása közepette kezdett írni maga is. Kezdetben különböző meséket, majd pedig novellákat és regényeket. Utóbbiakat ugyan ma is élvezettel ír, de érdeklődése az elmúlt években inkább a költészet felé fordul. Ahogy fogalmaz: "a magam érzéseit megtestesítve jelennek meg papíromon a verssorok." 
Arra a kérdésre, hogy miért ír, így felel: "Azért, mert így vagyok egész,  töltöm ki "a lyukakat" a lelkemben, s érzem hasznosnak magam. Úgy vélem, az alkotás nélkül nem lennék önmagam! Ösztönös, hogy mindazt, ami bennem él szavakkal fejezzem ki. Ha bármi gondom van, mindig megnyugvással tölt el a papír és a ceruza, mert az írás egészen ki tudja zárni a külvilágot." 
Tirza művei eddig csak szűk körben voltak ismertek: "kizárólag azoknak mutattam meg őket, akikben megbíztam - valamiért nem szerettem róluk beszélni. Aztán ez, a magam által felállított fal egyszerre csak leomlott, és mint a kedvenc hobbit, ma már bátran felvállalom." 


Illusztráció.
Kreg Yingst: Haláltánc (12.)
Forrás: kregyingst.com

                       HALÁLTÁNC


           Szíved tompán, s erőtlenül ver.
           Szemed lecsukódik: pihenned kell! 
           
           Mire felnyitod, elönt az ámulat,
           Őrült zene tölti be házadat.

           Eszeveszett tánc és rémisztő kacaj,
           Szíved őrülten dobban.

           Megfeszült ínszalagok a lábakon,
           Kilöttyintett alkohol az ágyadon.
           
           Idegzeted már-már pattanásig feszül,
           Vajon mit tehetsz, hogy mindezt elűzd?
           
           Egy Hölgy néz hívogatóan feléd,
           Mellette a keserű idegölő szaga elér.
           
           A zene bódító, te mégis ellenállsz.
           Nem tudsz neki véget vetni, de nincs erőd, hogy felállj.

           Pokoli a hangulat, tested odakívánkozik,
           De nem engedsz, lelked viaskodik.

           Végül
 fohászkodsz, s az üvöltő lárma íme elhal,

           Köddé válik az összes alak, a bor szaga elillan.

           Szíved tompán, erőtlenül ver,
           Kiálltad a próbát: szállj hát fel!
                                                                          (2016)


Illusztráció.

Raoul Ubac: Csillagköd, 1939
Forrás: mek.oszk.hu
                          SZAVAK NÉLKÜL

        Megérintettelek, ám hirtelen a semmibe vesztél. 
        Szóltam hozzád, de akkor megsüketültél. 
        Rád néztem, ám alakod halványodott. 
        Aggódó tekinteted szemem előtt homályosodott. 

       „Maradj itt, ne tűnj el!” - 
       Hiábavalón jössz a beszédeddel, 
       Hisz hangodat én sem hallom. 
       Emléked tart engem még talpon. 

       Lehetetlen, hogy bármit is tégy, 
       De kérve kérlek, most ne félj! 
       Hisz amiket írok, azt te látod, 
       Ez pótolja nekem csak hiányod. 

      Mert ha nem lenne mindez, 
      Már rég homályba merülnél. 
      E szavak nélkül?
      Talán örökké elvesznél.
                                                                    (2017)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése