2017. február 20., hétfő

"Könyvekben és versekben élő ember" - Dr. Lisztóczky László irodalomtörténész


Fülöp Lajos könyvbemutatóján,
2014-ben, Fotó: dsidakor.hu
   A címben idézett megnevezés (egykori kollégájától, dr. Ködöböcz Gábortól) jól jellemzi dr. Lisztóczky László magyar–történelem szakos gimnáziumi tanárt, irodalomtörténészt, hiszen fél évszázados kutatói, szerkesztői, irodalom-szervezői életpályája során több mint negyven könyv kötődik nevéhez íróként és szerkesztőként. 
    A Heves megyei Markazon született, 1941-ben. A Mátra-vidék, Eger és Gyöngyös mindvégig meghatározó esztétikai és szellemi élmény marad számára.
   Negyven éven át tartó pedagógusi munkáját 1965 és 1969 között Kalocsán, gimnáziumunkban kezdte. Tanárként Egerben, a Dobó István Gimnáziumban, majd a Tanárképző Főiskola Irodalomtudományi Tanszékén teljesedett ki. 2005-ben, docensként ment nyugdíjba.

   Irodalomtudósként elsősorban a két világháború közötti korszakot, a határon túli magyar irodalmakat, valamint szűkebb pátriája, Eger és Gyöngyös irodalmi hagyományait kutatta. Az erdélyi magyar irodalommal és többek között Pájer Antal, Benedek Elek, Gulyás Pál és Dsida Jenő munkásságával foglalkozott. Az utóbbi két évtizedben a szülőföldszeretet és a lokálpatrióta öntudat jegyében elsősorban helyismereti kutatásokat végez. Legjelentősebb a Fülöp Lajossal közös vállalkozása, amely a gyöngyösi kötődésű Vachott család író tagjainak életművét tárja fel.   

A Baráti Kör 2014. évi nyári találkozójának
megnyitóján. Fotó: dsidakor.hu
    Az 1970-es évektől termékeny kapcsolatokat épített ki határon túli magyar szellemi műhelyekkel – elsősorban Erdély – néhány magyar irodalmi intézményével és alkotójával is együttműködést alakított ki. 1997-ben Egerben megalapította és vezeti a Dsida Jenő Baráti Kört, mely nemcsak a Dsida-kultusz ápolását és a határon túli magyar kultúra népszerűsítését, hanem a helyi irodalmi hagyományok ápolását és gazdagítását is felvállalta. Az irodalmi egyesület – az egyik legkiválóbb hazai szellemi műhellyé válva – számos remek könyvvel, rendezvénnyel gazdagította kultúránkat. Honlapjuk itt érhető el.
  A „Kárpát-medence magyar irodalmának bemutatásáért, közösségépítő magatartásáért” 2013-ban megkapta a rangos Szervátiusz Jenő-díjat.
   Dr. Lisztóczky László részletesebb életrajzát, tanári és tudósi portréját idekattintva olvashatják (1). Beszélgetésünk Kalocsán, 2016. októberében készült.


- Irodalomtörténészként az „összmagyar irodalomban” gondolkodsz. Az 1960-as években viszont tilos volt Trianonról beszélni …
- Ki sem ejthettük ezt a szót, és tudomást sem vettünk a határon túli magyarokról! Akkor ugyanis egy teljesen átgondolatlan, elvont sémák és üres szólamok jegyében megkonstruált eszme, a „proletár internacionalizmus” ideája uralkodott a (kultúr)politikában. Abba az uniformizált, az „általános emberi” semmitmondó, meghatározhatatlan jegyeit fölmutató emberképbe, melyet a korszak propagált, a nemzeti hagyomány, a nemzeti öntudat fogalma nem fért bele. Egyszerűen tabunak számított, hogy a magyarság milyen helyzetben él, hogy – a „proletár internacionalizmus” frázisait is ellenük fordítva – a határon túli magyarokat elnyomják, még szocialista „testvéreink” országaiban is.

- Mivel magyarázod az akkori (kultúr)politika érzéketlen magatartását?


- Az idő tájt egy igen súlyos történelmi örökséggel kellett szembenéznünk: a II. világháború, a zsidótörvények, a holokauszt és a Szálasi-rémuralom emlékével. Az ebből fakadó önvádat és bűntudatot még tovább fokozta, hogy nyakunkba akasztották az „utolsó csatlós” szégyentábláját. Az egész nemzetet megbélyegezték ezzel az egyoldalú, túlzó ítélettel. Az éleződő osztályharc hangzatos és álságos jelszavaival hirdették meg a „nacionalizmus” elleni küzdelmet, amelyben a kultúrpolitika is részt vett.
  Minden diktatúra arra törekszik, hogy felszámolja az egyéni és a közösségi autonómiákat. Az engedelmes, öntudat nélküli, szabadon manipulálható tömegember sémája felel meg leginkább érdekeinek. Akinek van emberi és nemzeti öntudata, az könnyen lázadóvá, „ellenforradalmárrá” válhat. A korszak torz, kirekesztő irodalomszemléletének a hátterében ez az aljas és alattomos politikai szándék húzódott meg.

- Hogyan találkoztál, ismerkedtél meg a határon túli magyar irodalommal?
- Trianonról, a határon túli magyarságról otthon nem hallhattam, mert szüleim egyszerű emberek voltak, történelmi tapasztalataik és a létért, a megélhetésért folytatott küzdelmeik beléjük neveltek valami ösztönös önvédelmi reflexet, „paraszti” óvatosságot és ravaszságot: a kényes, veszélyes dolgokról – kiváltképpen a gyerekek előtt – nem beszéltek. Az iskolában pedig a „proletár internacionalizmus” dogmatikus, sematikus eszméit sulykolták a felnövekvő nemzedékbe.
Áprily Lajos: Lassú szárnyon 
(részlet). Illusztráció: Hervai Katalin
   Nekem az volt a szerencsém, hogy az 1950-es évek elején került a szülőfalumba, Markazra egy sokoldalúan művelt és a gyerekek nyelvén kitűnően értő római katolikus pap, Tassy Ferenc, akitől igen sokat tanultam. Ő beszélt nekem először Trianonról, és ő vezetett be az irodalom világába is. Kezembe adta Szerb Antal Magyar irodalomtörténetét, a legkiválóbb egykötetes magyar irodalomtörténetet, amelynek a szellemessége, fantázia- és ötletgazdagsága döntő mértékben meghatározta az én irodalomszemléletemet is. Záró fejezete áttekintést adott a határon túli magyar irodalmakról is, ezt a későbbi kiadásokból kihagyták. Akkor fedeztem föl, hogy a magyar irodalom nem azonos a maradék ország irodalmával, az elszakított területek és az emigráció irodalmát is magában foglalja.
    Szerb Antal művével körülbelül egy időben került a kezembe az Erdélyi Helikon íróinak 1934-ben megjelent antológiája. A kötet fényképpel, rövid életrajzzal és egy-néhány alkotással fölvonultatta a korabeli erdélyi magyar irodalom legjavát. Akkor találkoztam pl. Tamási Áron vagy Dsida Jenő nevével, akik aztán végigkísérték az életemet. A mű hatására álmokat szőttem a valaha „tündérkert”-nek becézett országrészről, gyönyörű tájairól, progresszív történelmi és kulturális örökségéről.

- A tanításban - az oktatáspolitikával is szembeszegülve - meg tudtad-e jeleníteni a határon túliakat?
- Már kezdő tanár koromban elhatároztam, hogy nem követem Trianon példáját, nem csonkítom meg a magyar irodalmat, a tájhaza mellé odarajzolom a szellemi haza térképét is. Kihasználva azt a lehetőséget, hogy az órán egyedül vagyok, azt (is) tanítottam, amit a szívem diktált. Csak néhány órát szenteltem a magyar irodalom Trianont követő decentralizálódásának, de tanítványaim megértették a témaválasztásban rejlő eredetiséget és bátorságot, így a kezdeményezésnek a ráfordított időnél jóval nagyobb volt a híre és visszhangja.
     Az István gimnáziumban például műsort állítottunk össze az akkor még alig ismert, nacionalistának, idealistának, formalistának bélyegzett erdélyi költő, Dsida Jenő verseiből, melyet az egyik irodalom órán és a Nagy Lajos Könyvtárban is bemutattunk. Kaptam érte szemrehányást is, de a tanítványaimnak életre szóló emléke maradt.
     Az 1970-es évek közepétől mind sűrűbben látogattam Erdélybe, a romániai magyar irodalomról szerzett ismereteimet a helyszínen is gyarapítottam, olykor előadásokat is tartottam. Később a Felvidéket és Kárpátalját is föl-fölkerestem. Az idő múlásával egyre nagyobb kultusza támadt a határon túli – elsősorban az erdélyi – magyar irodalomnak határon innen is, főként az 1980-as években. Fölfedezésének és népszerűsítésének az idősebb nemzedékből Illyés Gyula volt a legfőbb szószólója, hozzá csatlakozott többek között Czine Mihály, Csoóri Sándor, Pomogáts Béla, Ilia Mihály, Szakolczay Lajos, Görömbei András, Bertha Zoltán és Ködöböcz Gábor, akiknek a munkásságát figyelemmel kísértem. Az 1980-as évek közepén a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Körrel is személyes kapcsolatot alakítottam ki, tevékenységükről 1985-ben én közöltem az első tanulmányt a Nyelvünk és Kultúránk hasábjain.
    Főiskolai tanárként teljes tematikai szabadságot kaptam a két világháború közötti magyar irodalom oktatásához. Néhány év eltelte után a határon túli magyar irodalomból féléves, kötelezően választható, kollokviummal záródó speciálkollégiumot indíthattam, Dsida Jenő költészetéről pedig szabadon válaszható speciálkollégium keretében beszélhettem. A főiskolára kerülésem után folyamatosan gyarapodott a határon túli magyar irodalomról szóló tanulmányaim és könyveim száma is.

- Az utóbbi két évtizedben elsősorban helyismereti kutatásokat folytatsz, szülőfölded irodalmi hagyományaival foglalkozol. Miért tartod fontosnak a helyi irodalmi hagyományok föltárását és ápolását?
- Azt hiszem, hogy a modern civilizációnak, napjaink globalizáló, uniformizáló törekvéseinek az egyik legszomorúbb következménye, hogy megfosztja az embert az otthon, az otthonosság élményétől. Már József Attila is szenvedett ettől, amikor egy kozmikus hidegségű űrben találta magát, szíve „a semmi ágán” vacogott.
  Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében Moviszter Miklós álarca mögé bújva fogalmazza meg, hogy az emberiséget nem lehet szeretni, csak egyes példányait, Pétert és Pált. Benedek Marcell szerint az élet értelme az, hogy a magunk kicsiny területén egy szemernyivel jobbá tegyük a világot. Egymásba fonódó, táguló körökből épül föl az ember világa: a legkisebb közösség, ahol a szeretet élményében részesülhet, a család, az idő múlásával ehhez társul az utca, az iskola, a szülőhely, a haza, Európa, a Föld és a mindenség csodálatos, titokzatos birodalma, amelynek a trónján Isten ül. Ezek a felismerések és megfontolások vezettek a helyi irodalmi hagyományok tanulmányozásához.
   A fölvázolt rendszerben különösen jelentős közvetítő, kiteljesítő szerepe van a szülőföldszeretetnek. Elsősorban Eger és Gyöngyös irodalmi örökségét kutatom. Ezért kaptam a legtöbb elismerést és szeretetet. 1994. augusztus 20-án „az irodalmi élet területén kifejtett” munkásságomért elnyertem Eger „irodalmi nívódíját”, 2011. január 21-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett helyi ünnepségen pedig a „Gyöngyös város kultúrájáért” kitüntetést.
  Az autonómiák, a sajátosságok öntudatos, színpompás, egymást tisztelő és egymásban gyönyörködő világáról álmodozom.



Ködöböcz Gábor: „Fény és öröklét a szolgálat”. Köszönő és megköszöntő sorok dr. Lisztóczky László 75. születésnapjára (részletek)

 "[...] A szerzetesi fegyelmet sem nélkülöző szolgálattevő morálból született meg az a kultúrmissziót teljesítő, nagy ívű és hiánypótló vállalkozás, amely az utóbbi évtizedek talán legnagyobb visszhangot kiváltó antológiasorozatában öltött testet. Az erdélyi magyar költők verseiből egybeszerkesztett nagy formátumú sorozat hat darabja afféle virtuális lírai regényként olvasható verskatedrális benyomását kelti.
 Az Istenről, szülőföldről, szerelemről, az emberélet fordulóiról, az erdélyiség misztériumáról és a természetről vallomást tevő verskötetekről a mostani jeles alkalom okán cím szerint is említést kell tennünk: Isten kezében (1992); Hazahív a hűség (1993); Arany és kék szavakkal (1994); A megmérő idő (1996); Versekben tündöklő Erdély I–II., (1996); Hegyek, fák, füvek (1998). 
 A biztos kézzel komponált kötetekben magasságszférák és mélységperspektívák váltogatják egymást, s teszik misztériumszinten élményszerűvé a befogadás folyamát. S miközben a szerkesztő Lisztóczky László rokonszenves hevülettel, távlatos szemlélet jegyében vizsgálja a Trianon utáni korszak csillagtérképét, az erdélyi magyar líra fejlődés- és természetrajzát is megragadja. Az antológiasorozat minden egyes darabja tanúságtétel és bizonyság lehet arra, hogy a tisztán zengő nyelv erős vár a szorongattatásban, menedék a gondban, oltalom a bajban. Újfent igazolva Kányádi Sándor örökbecsű tanítását: „egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv”. Hasonlóképpen ide idézve Ady Endre kőbe véshető üzenetét: „a nyelv élet és szentség, sőt istenség”. [...]"
    (Elhangzott a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban rendezett születésnapi ünnepségen 2016. február 26-án. Megjelent az Agria 2016. nyári számában, p. 239–241.) 


Magyari Lajos: Köszöntő dr. Lisztóczky Lászlónak (részletek)

[...] Az erdélyi magyar irodalom legnagyobb népszerűsítője, valóságos apostola az anyaországban, ki nem csupán az egri tanárképző főiskolán nevelte tanítványait a transzszilván literatúra szeretetére, de az egész magyar nyelvterületen. Az egész erdélyi szellemiséget, a költészetben meggyönyörült hazaszeretetet ölelte magához, s adta át diákjainak és olvasóinak, tudva tudván, hogy egy nemzetrész megmaradásának lényege – az életvállalás mellett! – a Szellem. [...]"
    (Székely Hírmondó, 2013. XI. 1.)


 Láng Gusztáv: A hűséges olvasó (részletek)

     „Aligha van Dsida Jenőnek hűségesebb olvasója Lisztóczky Lászlónál. Nemcsak abban az értelemben, hogy ifjú kora óta újra meg újra fellapozza a költő verseit, változatlanul vagy talán egyre nagyobb ­élvezetet találva bennük. Hanem úgy is, hogy igyekszik megosztani ezt a versek szerezte örömöt másokkal is – lehetőleg mindenkivel. Ezért alapította meg közel másfél évtizede a Dsida Jenő Baráti Kört, melynek programos célja a költő népszerűsítése. Nincs olyan Dsida-kutató, aki meg ne fordult volna esetenként többször is Egerben, e csakugyan baráti kör vendégeként, hogy előadásával hozzájáruljon a fenti cél eléréséhez, mindig zsúfolt teremben, mindig lelkes közönség előtt. Lisztóczky László ezzel vált a Dsida-kultusz megalapítójává, oly időben, amikor a költőt és életművét még alig sikerült kiszabadítani a célzatosan rosszindulatú felejtés fogságából. [...] ”
    (Emlékkönyv Lisztóczky László hetvenedik születésnapjára. Szerk. Fülöp Lajos. Gyöngyös, Konturs Kft., Pallas, 2011) (2)



Kerényi Ferenc: Egri és gyöngyösi helytörténeti kiadványok

    "Ami a Mátra alján történik könyvkiadás dolgában, arra érdemes odafigyelnünk. [...] két kitűnő filológus és pedagógus állt és áll rendelkezésre: a gyöngyösi Fülöp Lajos és az egri Lisztóczky László.
    A vállalkozás tematikus antológiákkal kezdődött, amelyek helyi szöveggyűjteményül szolgálnak az oktatás, a közművelődés vagy akár az igényesebb turizmus számára: Végeknek tüköri (Versek Egerről, 1999)A Mátra gyöngye (Irodalmi emlékek és emlékezések Gyöngyösről,
2000), Cseppjeiben hősök vére forr (Versek az egri borról, 2000). A kötetek válogatása és szerkesztése annyi új adatot és forráskritikai tapasztalatot halmozott fel, hogy Lisztóczky László 2002-ben tanulmánykötetet jelentethetett meg, amelyben gróf Koháry Istvántól és a jeruzsálemi útleírást készítő ferences pátertől, Kiss Istvántól Fülöp Lajosig és Bán Imréig tekintette át a két város hagyományait. A kötet idézetcíme („És te is üdvöz légy, testvérváros…!”[...]
    Fülöp Lajos és Lisztóczky László 2003-ban tett ígéretet arra, hogy megjelentetik és tanulmánnyal kísérik, a Vachott ~ Vahot család három írótagja munkásságának legjavát. 2005-ben Vachott Sándor verseinek minden eddiginél teljesebb kiadása jelent meg Emlékeim címen; ezt Vahot Imre honismereti írásainak kötete követte (2006), míg a 2007. esztendő meghozta Vachott Sándorné Csapó Mária emlékiratainak szemelvényes kiadását. [...]"
    (Magyar Könyvszemle - 123. évf. (2007) 3.sz.)


Jegyzetek:
(1) Bozók Ferenc: Lisztóczky László laudálása a Szervátiusz-díj átadásakor. (Elhangzott Budapesten a budavári Hilton Hotelben, 2013. október 31-én. Megjelent a Polísz 2013. novemberi számában.)
(2) A kötetet az irodalomtörténész 70. születésnapra adtak ki. Az antológiában Lisztóczky László kollégáinak, barátainak, tanítványainak írásai, tanulmányai olvashatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése