2017. február 14., kedd

G. D. versei

Szerzőnk, iskolánk jelenlegi diákja természetesnek mondja, hogy verset ír: "érdekel a költészet, s ha valami megragad, megírom". Már alsó tagozatos korában is verselt  úgy képzelem, olyan magától értetődő módon, ahogy játszott vagy szaladgált. Tanítónénije pedig annyira érdekesnek találta kisdiákja szövegeit, hogy külön füzetben gyűjteni kezdte ... G. D. alkotókedve felnőve is megmaradt. Mint írásaiból kitűnik, érzékenyen és nagy figyelemmel fordul mind önmaga, mind a világ felé. Költészetét "magánügyének" tekinti, így formálja meg mindazt, amit "a hétköznapi valóságban nem fejez ki". Összeállításunkban legutóbbi művei szerepelnek.



KÉPEK

Kisgyermekként sokat
bámultam az eget,
láttam benne medvét, kisegeret.
Figyeltem a felhők vonulását,
égi vattacukrok alakulását.

Ma már csak az utunkat
figyelem,
az emberek tekintetét lesem.
Képzeletet nem tűr, sivár –  
rab vagy –,
robotolunk éjjel s nappal.

De megálltam egy
percre,
tekintetemet az égre
szegeztem,
visszatért a határtalan
képzelet,
láttam én a felhőt elúszni, a
kisegeret.

Nem kér mást tőled a világ,
csak, hogy ámulva csodálj.
Állj meg egy percre, emlékezz, a
gyermeki eszme,
s hozd vissza a színt az
életedbe!






VILLANÁS

Megragadtam azt a pillanatot,
mikor a szél esőt utaztatott.
Bőrömön éreztem a
vízcseppeket,
lelkemben lüktetett
a teljes élet.
Pillanatok táplálják
szellemem,
a mosoly, nevetés meg a
gyötrelem.

Az élet kis villanások lánca,
mely ha elszakad,
megszűnik minden földi
pillanat.
Fiatal vagyok még, igaz,
az élet ösvényén épp hogy járok,
de a fák
dalolnak utamon.

Hogy hány pillanat vár még
napjaimon, nem tudom.
A végén ott a szakadás,
a sors, mi az emberre vár.
S magával csak a pillanatot viszi,
mikor jön
az utolsó villanás,
a nagy, utolsó látomás.





KIS VILÁGUNKBAN HÁBORÚ HONOL

Kis világunkban háború honol
Paradicsom űzöttei
szenvednek mohón
Kisgyermek anyja könnyeit
siratja
édesanya vérét érte hullatja

Kitől távol a vérben ázó
határ
Otthon üldögél
saját babérján
Nem fut eszén végig a
gondolat
anyaföldtől egyek vagyunk
mindannyian

Ébredjünk fel az álmodott
világból
nyissuk fel éber szemünket
Kiáltsunk mind a torkunkból
mi lett az emberiséggel?!






Az illusztrációként felhasznált festmények forrása:

1. Szinyei Merse Pál: A pacsirta (és a mű részletei), 1882. Magyar Nemzeti Galéria. http://mek. szk.hu 
2. Salvador Dali: A háború arca, 1940. Museum Boijmans Van Beuningen. https://hu.pinterest.com/wikipedia/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése