2016. november 9., szerda

„A megérzések embere vagyok”. Gábor János, rádiós műsorvezető



A hangját már jól ismerhetjük  a Korona Rádióból. Műsoraiból egy-két dolog már kiderült róla az évek alatt, de ahogy ő fogalmaz: „azoknak nem rólam kell szólnia, hanem a hallgatóról”
Most viszont "fordult a kocka": mi kérdezzük a népszerű műsorvezetőt, az István egykori diákját. Gillich Panna és Korsós Nóri arra kíváncsiak, ki van a sokak által kedvelt hang mögött. Jani nem tagadta meg önmagát, hogy szeret viccelődni, és, humorosan fogja fel az élet dolgait. Nyílt, közvetlen ember, aki szívesen és őszintén beszélt nekünk személyes életéről is.





- Hogy jött a rádiózás az életedbe?
- Még gimisek voltunk, és egyszer véletlenül berúgtunk a barátaimmal (nevet). Az estéből egy olyan beszélgetés kerekedett ki, amit, úgy éreztünk, hogy érdemes lett volna felvenni. Utána besétáltam a rádió vezetőjéhez - aki ma a főnököm (Németh István - a szerk.) -, hogy szeretnék egy ilyen, beszélgetős műsort. Pár nappal később felhívott, és azt mondta, hogy "nem", de egy ifjúsági műsort felajánlott. Akkor elkezdtem el a rádiózást.
- Ha akkor nem "rúgtok be", akkor is ebbe az irányba mentél volna?
- Persze! Akkor azonban még nem konkretizálódtak az elképzeléseim, bár gyerekkoromban többször mondták, hogy ez a szerepkör jó állna nekem.
- Nem szerettél volna televízióban dolgozni?
Az egyetemen volt olyan gyakorlati óránk, ahol tévéműsort kellett előállítani. Nagyon tetszett benne a csapatmunka. Egyébként, tíz perc után „meghalt” az élő adásunk, minden félrement. Ha ezt egy nagy tévében csináljuk meg, akkor tízmilliós károkat és hatalmas presztízsveszteséget okoztunk volna. Érdekes volt, de sokkal macerásabbnak, körülményesebbnek, művibbnek gondolom és látom azt a műfajt. Ha majd öregebb leszek, szívesen híradóznék, abban el tudom magam képzelni. Egy idősebb férfi sokkal hitelesebb is abban a szerepben, mint egy szórakoztató rádióműsorban. 
- Gyerekkorodban is szerettél szerepelni, verset mondani?
Nem, az ilyesmivel mindig hadilábon álltam, mert nem tudok megjegyezni – szó szerint - szövegeket, verseket. Iszonyatos energiákat kellett beleölnöm, hogy sikerüljön!
- Nagyon tudatosan használod a hangod, ez hogy működik? 
- Ez megérzésesen alapul, nem feltétlenül tanult technika! Külföldi rádiókat is hallgatok, jellemzően briteket, ők valamivel kimértebbek és nagyon tudatosan használják a kifejezésben az orgánumot, hanglejtést. Minden a helyén van azokban a műsorokban, és lenyűgöz, amikor a megszólalás zsigerből megy - remélem nekem is sikerül így beszélni. Jani egyik kedvencét az utóbbi egy év reggeli műsoraiból itt hallgathatod meg.
- Elégedett vagy a mostani munkáddal?
Igen, de vágyom arra, hogy plusz dolgokat is csináljak…
- Például?
Volt próbálkozásom, hogy stand up- oljak, de annyira nem ment jól. Többször voltam Pesten, a Dumaszínházban, ahol rendszeresen vannak olyan estek, melyekre, ha tetszik a műsorod, beválogatnak. Sokszor láttak - hallottak Litkai Gergelyék (humorista, a produkció vezetője - a szerk.), de annyira nem voltam kimagasló ebben a műfajban.
- De mégis, hogyan érezted magad ebben a szerepben?
- Szuperül - volt olyan előadásom, amikor „szakadtak a röhögéstől” az emberek, ami nagyon jó érzés! De ez a munka egy teljes embert kíván! Ha többet beszélgethettem volna azokkal az emberekkel, akik ezt jól csinálják, ha jelen tudnék lenni a Dumaszínház életében, és rendszeresen „fáraszthatnám” őket azzal, hogy „mit hogyan kellene”, „mi áll jól nekem” – akkor lehet, hogy jobban menne…
- Hogy készültél fel egy-egy előadásra?
- Gondolatmeneteket dolgoztam ki, majd próbáltam megjegyezni - de a memóriám, ugye … Minden poén akkor „ül”, ha megfelelő kontextusba helyezed, és jól időzíted. Ebben a műfajban minimum 30 másodpercenként (egy-egy) csúcsponthoz kell érned az előadásban ahhoz, hogy szórakoztató legyél.
- Mindenkit érdekel, hogy honnan meríti egy humorista a történeteit.
- A saját életemből, meg persze, sok fikció is van. De igazából nem az az érdekes, amikor magamról beszélek - az kevés embernek áll jól hosszú távon. Egy produkció akkor jó, ha az olvasóról, nézőről szól. Ez kell ahhoz, hogy lekösse a figyelmét és tudjon vele azonosulni. A véleményünket fel kell vállalnunk, s kritikát is meg kell fogalmazunk.
- De ehhez nagyon nyíltnak kell lenni, ez neked könnyen megy?
- Most megfogtál! Azt kell elérni, hogy az, amit mondasz, az a hallgatóról szóljon – ehhez pedig nekem nem feltétlenül kell megnyílnom. Nem is szeretném, ha túl sok szó esne például arról, milyen ételeket szeretek főzni - nem is főzök, hagyjuk is! - vagy, hogy hívják az unokahúgaimat. Szeretek ötletes dolgokat kitalálni, mert azoktól lesz emlékezetes a hallgatónak a pillanat, és próbálom szórakoztatóan elmondani, akár a komoly témákat is.
- Elvárod egy nőtől is, hogy legyen humorérzéke?
- Nagyon fontos, hogy legyen humora! De sosem állítottam fel szabályokat, hogy egy "jó nőnek" milyennek kell lennie, inkább a megérzések embere vagyok. Ha megvan az illetőben az a plusz: szép a szeme, vagy jókat tudok vele beszélgetni, nevetni - akkor azt úgyis megérzem!
- Magánemberként is a nyüzsgést szereted vagy pedig a csendet, nyugalmat?
- Otthon már nem hallgatok zenét. Mikor négy-hat órát töltök el a rádióstúdióban - ahol nagyon sokat van a fejemen a fejhallgató, nagy hangerőn, hogy halljam, mit csinálok -, utána már nem vágyom több hangra, zajra.
- Mivel tudsz igazán kikapcsolódni? Nem a főzéssel, azt már tudjuk!
- Nem, azzal biztos nem. Nem főzök, de vasalok! Főzzön az, aki nálam sokkal jobban tud. Ha lenne időm, ugyan megtanulnék pár ételt, amit szeretek, de nem szánok rá időt. Mindig van más, amit csinálhatok! Az a baj, hogy – és ki fogsz nevetni - de én képes vagyok másfél órán át a South Parkot nézni, és belefeledkezni. Nekem az az (aktív) pihenés, amikor az „agyamat valami elviszi”. Nagyon szeretek amúgy olvasni, de sajnos ritkán van rá alkalmam, mert az teljes figyelmet igényel, amire meg nem mindig van elég idő. Ha „nyernék a lottón”, egy dolgot vennék csak magamnak: időt!
- És ha lenne időd, mit kezdenél vele?
- Régen mindig azzal vicceltem, ha a rádiózás abba marad, akkor mindenemet pénzé teszem, veszek egy kocsmát Tahitin és oda elvonulok. Csak az a baj, minden nyáron elmossa a monszun az épületeket, (nevet). Persze, ez nem olyan nagy baj - következő évben építünk egy újat a bambuszból!
- Utazni nem szeretnél?
- De! Igaz, ha mostanában utazom, akkor repülőgépre vagy autóba pattanok, és Németországban élő barátaimat látogatom meg. Az évi 1-2 utazást leginkább erre szánom, mert látni akarom őket.
- Szeretsz egyedül is lenni?
- "So-so"! Vannak olyan napok, amikor már megveszek azért, hogy valakivel csináljunk valamit. De a barátaimnál kicsi gyerekek vannak, úgyhogy ez egy olyan időszak, amikor már nem annyira "érnek rám”, ezért nekem kell elmennem hozzájuk.
- Várod már, hogy neked is eljöjjön ez az időszak?
- Biztos hatalmas buli lesz, alig fogunk aludni (nevet), de boldogság lesz…


- Lehet veled humorosabb és komolyabb témákról is beszélgetni…
- Lehet, ugyanis a szüleim a végletekig megkövetelték az őszinteséget. Ők nagyon komolyan vették azt, hogy légy mindenkivel őszinte, ami nekem egy fontos üzenet. Annak ellenére mondták ezt, hogy tudták, az életem így nem lesz könnyebb – s valóban nem az. Alakoskodni könnyebb...



Gábor János kedves stand-up comedy-jei a dumaszínházasokkal:

Kiss Ádámmal és Hajdú Balázzsal,  illetve 
a Szomszédnéni Produkciós Irodával, a Kalocsai Dumaszínház eseményein, a Korona FM 100 stúdiójában:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése