2016. július 28., csütörtök

Polyák Vali: "Hiszem, hogy jó tanár csak az lehet, aki képes a saját egóját háttérbe helyezve vállalni azt, hogy a tanulás sosem ér véget"


Polyák Valéria, énekművész-tanár, operaénekes – magánének tanár írja magáról, pályájáról és hivatásáról: 


Kalocsán születtem, a szüleim „normális”, civil hivatást szántak nekem, de a sors felülírta a terveiket. Amióta az eszemet tudom ugyanis, a zene volt a mindenem. Viszonylag korán kiderült, hogy ez a vonzalom némi adottsággal is párosul, és hogy elég elszánt vagyok ahhoz, hogy nekivágjak a - cseppet sem egyszerű – énekesi pályának. 3 és fél éves voltam, amikor elkezdtem hegedülni tanulni, majd átváltottam a csellóra, végül pedig a zongorára. 15 évesen kezdtem el énekelni tanulni.

Az első sikert az Simándy József Országos Énekverseny hozta, amelyet 16 évesen megnyernem, s következményeként felfigyeltek rám a komolyzene berkeiben, és kis idő múlva már a Zeneakadémia Nagytermében találtam magam. Az egyik koncertet követte a másik, itthon és külföldön is, miközben én első sorban kalocsai gimnazista voltam. (A Szent István Gimnáziumban, nyelvi tagozatra, Szőke Imréné osztályába jártam.)

18 évesen felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Sok fordulón át vezetett az út, de végül bekerültem, az abban évben legjobbnak ítélt, 6 főből álló osztályba. Summa Cum Laude végeztem 2005-ben, s ösztöndíjjal külföldi tanulmányokat is folytattam Rómában, illetve Wagner ösztöndíjjal Bayreuthban.

Az első diploma után Szöulba kerültem, és a Hansei University-n tanítottam magánének főtárgyat, színész és opera szakos hallgatóknak. Azt hiszem, ekkor változott meg valami végképp bennem, rájöttem, hogy az én igazi szenvedélyem: a tanítás. Ezt a kósza érzést azonban sikerült még egy ideig elnyomnom magamban.

2006-ban Marton Éva hívására hazajöttem és felvételiztem az operaszakra. Felvettek. Marton Éva és Kovalik Balázs osztályábanvégeztem 2008-ban. Az egyetemi tanulmányok mellett bekerültem a Magyar Állami Operaházba magánénekesként.

Egy idő után munkámban előtérbe került a tanítás, amit, tudom, valakik „visszalépésként” értelmezhetnek, de én ezt másképp élem meg. Jelenleg is tanítok és hálás vagyok a sorsnak egyaránt minden szakmai kudarcért, lehetőségekért, sikerért, hiszen ezeknek köszönhetem lettem az, aki jelenleg is vagyok. Mert hát ez vagyok én: tanár. Egy tanár, aki „másoknak ad szárnyakat”, aki néha pedagógus, néha pszichológus, néha barát, néha kamara-partner. Szentül hiszem, hogy jó tanár csak az lehet, aki képes a saját egóját háttérbe helyezve vállalni azt, hogy a tanulás sosem ér véget. Sosem mondhatom például azt, hogy tanárként már „kész vagyok”, hiszen nap mint nap én magam is új dolgokat tanulok, és az így megszerzett tudást próbalom szeretettel és a zene iránti alázattal átadni mások számára, ami azonban nem mindig hálás feladat...

A színház természetesen továbbra is része az életemnek, hiszen magam is játszom alkalom adtán, rendezek és színpadi betétdalokat is írok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése