2013. december 3., kedd

Csupor Dóra: Furcsán nézel… / Egy autista naplójából

Fejemet leszegve lépkedek.
Te mellettem haladsz, nehézkes
Csomaggal a hátadon.
Nem nézel fel, csak egy pillanatra,
S látom, hogy megakad a szemed rajtam.
Tekinteted zavarba ejtő, szinte éget,
És te csak furcsán nézel.

Rád mosolygok.
Halovány görbe ez, félénk,
Mégis bízom abban, hidat épít közénk.
A kirakatban különös alakok futnak,
Közelebb lépek hozzád, bízom oltalmadban.
Mitől rettentem meg, látom nem érted,
Hisz’ továbbra is csak furcsán nézel.

Intek neked.
A híd még gyenge, és talán nincs is,
A kettőnk közötti szakadék óriási.
Emelem karom, gyengén, félve,
Te mozdulatlan állsz, zsebre tett kézzel.
Így tétova mozdulatom elhal, vége,
Mert te csak furcsán nézel.

Végül megszólítalak.
Ez az utolsó lehetőség,
Hogy talán megérts, ki vagyok én.
Hiába igyekszem, mesélek neked,
Te csak hallgatsz, s most én nem értelek.
Elmondom életem, kinyílok, kérdek,
De még csak mindig furcsán nézel.

Majd szó nélkül otthagysz,
Mintha csak lég lennék, puszta szellem,
Lassan már én is hiszem, nem létezem.
Az árnyak a kirakatból újra felbukkannak,
Te már nem vagy itt, de még visszapillantasz,
Szemed ragyog, azzal a különös fénnyel,

S még utoljára, furcsán rám nézel.

+ + +
A vers  Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által a Fogyatékkal Élők Nemzetközi Napja  alkalmából kiírt szépirodalmi pályázat díjazott alkotása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése