2013. december 6., péntek

Szalai István: Feszültség




Oda a békém, és oda a nyugalmam,
Nagyobb a feszültség bennem, mint a huzalban.
Utaltam, de szavakkal, nem bankokban.
Célom, hogy emlegessék, amit alkottam.
Sorokat írva, nem a pénz szárnya alatt.
Inkább ülök árnyékban a kaszárnya alatt.
De ez várbörtön, itt sosincs meleg vacsora,
Fűtött cella télen, van más. Na micsoda?
Lánc csörög a kezeden, lánc csörög a lábadon,
Az ellenség zászlaja lobog a váradon.
Vár a Don! A végrendeleted átadom,
Még hallom, ahogy golyók csipkéznek a hátadon.
A kopaszfejű vezéregyed röhög a pofámba,
Nyálzivatar! Büdösebb, mint egy kozák had!
Én visszavigyorgok, úgyis szabad leszek,
És meg fognak fojtani azok a szabad kezek!
Kialudnám magam, de mögöttem a sárkányok,
Levágom a fejüket, testükre sárt hányok!
Ez se az a nap, hogy kifújom magamat,
Megint loholni, köd lepi az agyamat.
Mennyit ér a pénzed? Definiálom!
Te csak sokat szeretnél. De fini álom.
A pénzben nincs érték, csak a matériában,
De te érte játszol szerepet a tragédiában.
Húzz magadra kötelet, hogy rángassanak.
Hagyd magad, hogy kedvükre át… húzzanak.
Én is itt élek, csupán egy axióma,
Hogy fogalmam sincs, hogy lesz-e akció ma.
Hegyekben a gebasz, hát robbantsunk hegyeket!
Kaparjuk le a papírról a legyeket!
A hallgatónak ezek tán csak dallamok,
Mint a makadámon mezítláb ballagok.
Csak attól tartok, hogy nem lesz vége sosem,
Hiába kereszt, félhold, csillag, vagy totem.
De az összes isten óvjon! Hogy elfussak előle!
Egy drogos világba, ahonnan nincsen már előre.
Én Körképet festek, leporolom a portrét,
Hogy megtudja mindenki, a fehér por tré!
Mint ahogy a fű, a tű, és a bélyeg,
Tudatos célom, hogy tudatokban éljek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése